Gamer

Nagyon menő kalózos játékot kapunk márciusban

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.12 | 15:57

A Sea of Thieves a Microsoft játéka, ami március 20-án kerül a virtuális polcokra, de már elő lehet rendelni PC-re és Xbox-ra.

A játék még zárt béta fázisban van, tehát még csak azok a szerencsések próbálhatták ki a játékot, akiknek a Microsoft azt megengedte. Na meg persze azok, akik előrendelték.

A játékban küldetéseket kapunk, például olyat, hogy

menj el a Kígyó-szigetre, keresd meg a sziget északi részén lévő koponya alakú sziklát, lépj nyolcat Délnek, és kezdj el ásni.

Miután elolvastuk a küldetést, nincs más dolgunk, mint a barátokkal felszállni a hajóra, majd elutazni a szigetig, ahol még több kincset találhatunk, mint ami a küldetésben szerepel, de ezekért persze meg kell küzdenünk a csontvázakkal, a cápákkal, és a többi kalózzal, akiknek ugyanarra a kincsre fáj a foguk. A kincseket odaadhatjuk a kereskedőknek, amikért cserébe pénzt kapunk. A pénzt elkölthetjük menő ruhákra, és persze alkoholra, első sorban rumra. Yarrr!

 

Eddig nagyjából ennyi derül ki a Sea of Thieves-ről, ahogy közeledünk a megjelenéshez, biztosan egyre több részlet lát majd napvilágot, Addig is felszállhatunk a hypevonatra a videósokkal, és a streamerekkel együtt, akik már javában nyomják a játékot.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Lélek
Pünkösd van, de ez mit is jelent?
  • szerző:nuus
  • 2018. 05. 21.
Zene
Koreaiak lába előtt hever Amerika
  • szerző:nuus
  • 2018. 05. 21.
A következő cikkek betöltése folyamatban...