Tudomány
Az antarktiszi mohák lehetnek majd akár a Mars új növényei, igazi szuperhősök
Zöldül a Déli-sark, előbújnak az eddig hibernálódott növények
Ezek a mohák évszázadok óta fagyott állapotban vannak, és most – a klímaváltozás hatására – kapnak egy új esélyt. Saját fagyállót és napvédelmet fejlesztettek ki ezek a lények, amelyek mind közül a legkitartóbbak. Gondoljunk csak bele, hogy egy kényes szobanövényt milyen macera életben tartani. Ezek pedig nyáron 0-24 óráig folyamatosan fénynek vannak kitéve, télen viszont a totális fénymegvonással kell dacolniuk. Friss vizet tavasszal és nyáron tudnak csak vételezni, egyébként jégpáncél veszi őket körül. A téli hőmérséklet a mínusz 56 celsiusfokot is elérheti, és ők mégis megmaradnak. Ellentétben a pingvinekkel és fókákkal, nem távozhatnak a tenger irányába, amikor zordabb az időjárás.
Háromféle mohafajt tanulmányoz Sharon Robinson, az ausztrál Wollongong Egyetem ökofiziológusa. Az Észak-Antarktisz hideg, szeles és sziklás részein élő kis növénykék vékony leveleiken keresztül is felvesznek vizet, illetve a pingvin ürülék is tápanyag forrásként szolgál számukra.
Akárhányszor odautazom, ledöbbenek azon, hogy hogyan képesek ezek a pici növények túlélni ilyen nehéz körülmények közepette? Nekünk merinói gyapjú öltözék és vízálló cipő kell, ők meg csak úgy ott vannak.
A kutató arra kíváncsi, mi az alkalmazkodóképességük titka. Ebből aztán következtetéseket lehet levonni az extrém körülmények között élő növények sarjadási esélyeiről, vagy hogy akár majd élelmet is termesszünk egyszer belőlük – gondoljunk itt például a Mars bolygó jövőjére.
Az itteni mohák évszázadokig képesek tetszhalottként viselkedni. Ha kiszáradnak, egyszerűen panganak, majd ha megolvad a jég, ismét tovább tudnak növekedni.
2014-ben brit tudósok azt állapították meg, hogy ezek a telepek legalább 1500 éve szunnyadnak. Mintát vettek, melyet inkubátorba, tavaszi körülmények közé helyeztek, és a növény életre is kelt.
Saját fagyállójuk van
Ha egy jégkristály formálódik ki egy élőlény szervezetében, legyen az növény vagy állat, akkor az a sejtfalakat szétfeszíti és összetöri, aminek a vége pusztulás lesz. Ha sok sejttel történik ez, akkor az élőlényre magára is végzetes következménnyel lehet ez a folyamat. A mohák megtalálták a módját, hogyan maradjanak életben: különleges cukor és cukoralkohol kombinációt képesek magukban tárolni. Az őszi és téli időszakban koncentráltabb lesz sejtjeikben ez az anyag, mely megakadályozza a jégkristályok képződését.
Az Ottawai és az Albertai Egyetem munkatársai eközben az antarktiszi halak testének fagyálló összetevőjét tanulmányozzák. Ha megvan a vegyület, akkor azt más szövetekben, akár emberekében is fel tudják majd használni.
Napvédelem
sem árt, ha egy ilyen helyen akar megélni valami. Minden tavasszal megjelenik itt egy ózonlyuk, egy rés a pajzson, mely által a legkárosabb UV-B sugarak hatolnak a Föld felszínére. Ez a behatás gátolja a fotoszintézist, ezért az előrelátó mohák antioxidánsokat termelnek, hogy semlegesítsék a roncsolást. A sikerességük azon múlik, hogy hol és mikor tudják felhasználni ezeket az antioxidánsokat – ezt vizsgálják Robinsonék. A bőrrák ellen is komoly áttörést jelentene, ha ezt a módot meg tudnák fejteni.
A mohák lakói
is tanulmányt érdemelnek: mikroorganizmusok serege vetette meg a lábát ebben a zöld szőnyegben. Egysejtű algák és rovarszerű gerinctelenek is élnek itt, ha éppen nincsenek kiszáradt állapotban. Még szép, hogy a medveállatkák itt is lubickolnak.
Akárcsak az Antarktisz maga, a mohák is a klímaváltozás barométerei. A jégbe zárt légbuborékokból nyerhető információk a régi korok légköréről mesélnek, a moha széntartalma pedig ennek az anyagnak az évszázados szintjeiről számol be.
A mohák kémiai jellemzői megmutatják, mennyire nedves vagy száraz időszakaik voltak.
A világ ezen legősibb élőlényeit védeni szeretné Robinson, ezért szándékában áll feltérképezni a földrészt.
A legnagyobb gond, hogy nem összefüggő telepről beszélünk, hanem sziklák által széttagolt térségről. És növényre rálépni sem akarsz, de valahogyan csak be kell jutnod közéjük.
Alacsonyan repülő NASA-drónok segítenek ebben a munkában, ami azért fontos, hogy ne veszítsük el ezt az értékes életformát:
Ha a telepek tönkremennének, az olyan volna, mintha egy őserdő halna ki, és magával vinné a sírba az összes titkát. Ezt a biodiverzitást és nyugalmat meg kell őriznünk. Ha jól csináljuk, még 500 év múlva is itt fognak elterülni ezek a puha szőnyegek.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
