Sorozatok

Kínzó kérdések a Trónok harca új előzetese kapcsán

  • Szerző:nuus
  • 2017.05.27 | 16:43

Megnéztük az új előzetest, és az alábbi felvetések csak nem hagynak nyugodni bennünket! Aki tudja, válaszolja meg nekünk.

Az új előzetest már biztos mindenki látta, és ezek a kérdések szerintünk mást is foglalkoztatni fognak. Egy csomó minden kiderült belőle, nagyjából irányba is állította a hetedik évadot, de legalább ennyi kétséget is ébresztett. Innentől aztán tényleg SZPOJLERVESZÉLY!

  • A hatodik évad végén láttuk, ahogy Tarth-i Brienne és Podrick kislisszolnak Zúgóból. Na most kétszer kellett megnéznünk a trailert, hogy kiszúrjuk, Brienne ott ül Sansa és Havas Jon mellett. Tehát eljutottak északra, de a hogyan még mindig kérdés, ahogy az is, hogy hol van Podrick!

via GIPHY

  • A Night King és a Mások rendszerint mindig feltűntek a bemutatókban. Most azonban nyomukat se láttuk, pedig itt kell lenniük közel, nagyon közel! Szóval miért nem mutatták őket? Áttörnek a Falon már most nyáron? Foglyul ejtik Brant és Meerát, vagy meglépnek előlük?

via GIPHY

  • Bran és Meera szintén eltűnt, nem bukkantak fel az előzetesben. Az HBO kidobott egy promóképet, azon rajta vannak egy eléggé havas tájon még. Bran az előző évad végén megérintett egy varsafát, és meglátta Havas Jon születésének pillanatát (és az anyjának, Lyanna Starknak a halálát). Szóval még eléggé a Falon túl vannak, de már látják azt, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy elérik-e időben a Fekete Várat, vagy akár Derest is egy jó kis családi összeborulásra.

via GIPHY

  • Sam és Szegfű szintén csak promóképen mutatkozott, de láthatólag elég jól érzik magukat Óvárosban. Azért megnéznék, amikor Sam megtudja, hogy legjobb barátját előbb leszúrták, aztán feltámasztották, majd kikiáltották Észak Királyává!
  • Az előzetesben látni, hogy Kisujj és Jon a Stark kriptában állnak Lyanna sírboltja előtt, és Lord Petyr nagyon kihozza a sodrából Jont! Na vajon miért? Nekünk az a tippünk, hogy Kisujj nagyon is tisztában van Jon származásával, és éppen beavatja ebbe a titokba!
  • Jonnal kapcsolatban egyéb kérdések is felmerülnek. Miért és hol szalad lélekszakadva a Vadak öltözékében Tormunddal maga mellett? Átmenetek a Falon? Megütköznek a Másokkal? Éppen megmentik Brant és Meerát?
  • Nagyon úgy néz ki, hogy Melisandra Sárkánykőnél sétálgat megint. De miért is? A várba éppen beköltözik Daenerys és csapatai. A vörös papnő rádöbben, hogy kiről szól igazából a jóslat? Vagy éppen szövetséget kovácsol Jon és Daenerys között?

via GIPHY

  • A Hegy a királynői testőrség új páncéljában feszít Cersei uralkodói jelképeivel díszítve. Vajon a hetedik évadban végre sor kerül a párbajra közte és testvére, a Véreb között? A rajongók ezt már nagyon várják!

via GIPHY

  • És ha már a Véreb! Az előzetesből nagyon hiányoltuk őt és a kis barátait. Egy promóképen ugyan felbukkan havas táj előtt, szóval hol látjuk viszont? Thoros és Beric kíséretében nekitámadnak a Night Kingnek? Vagy csatlakoznak Deresben Jon seregéhez? És mikor futnak össze újra Aryával?
  • Na igen, és hova tart Arya? Van még néhány név a listáján, de az áldozatok egy része északon, a másik része délen van. Szóval…melyik utat választja, és kikkel fog találkozni vajon?

via GIPHY

  • Akivel biztosan, vagyis nagyon reméljük, az Nymeria. A rémfarkastól még az első évadban vett könnyes búcsút. A könyvben számos helyen utalnak rá, hogy Nymeria összegyűjtött egy elég tekintélyes farkasfalkát, hogy azzal terrorizálja Westeros középső részét. De az egymásra találást megnéznénk már!
  • Theon Greyjoy hajóját elég erősen támadják az előzetesben, gyanítjuk Euron az. Vajon a Varjúszemű, miután Daenerys lepattintja, szövetségre lép Cersei-jel, hogy méltó ellenfelei legyenek?
  • Ja igen, és Drogon kivel is fog harcolni a csatatéren? A dothraki és a Lannister sereg biztosan összecsap majd, de ez lehet, hogy egy másik csata lesz? S a hatalmas sárkány szépen megpirít minden katonát, vagy a Lannistereknek van valami tuti sárkányölő módszerük?

via GIPHY

  • És végezetül: Jorah Mormont keze elég szarul néz ki, a szürkehám teljesen beborította. Nos, lerohad vajon a keze? Vagy megpróbálja kiégetni a kórt? Esetleg levágni a kart? A könyvben azt írják, hogy ha időben eltávolítják a fertőzött részt, esetleg megmenekülhet az áldozat.  Talán pont Daenerys sárkánya fog rajta segíteni?

via GIPHY


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló