Unatkozom

Százezreket vert át a szuperszexi modell

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.29 | 10:18

A svéd szépséget, Emma Hallberget azazl vádolják, hogy félvérnek hazudta magát, hogy egzotikus szépségként több követőre tegyen szert. Állítja, tévedésről van szó, és csak a sminktudását igyekezett megcsillantani.

Amerikában komoly téma a “kultúra kisajátítás” fogalma. Ez azt jelenti, amikor egy alapvetően privilegizált többséghez tartozó társadalmi csoport tagja egy hátrányos helyzetű kisebbség külsőségeit és kulturális jegyeit veszi át, hogy abból előnyt kovácsoljon magának, miközben a csoport által átélt hátrányokat természetesen megússza. Jó példa erre, amikor halloweenkor a fehér gyerek indiánnak öltözik, jót mókázik ezen, miközben jól tudjuk, hogy annak idején az első telepesek kiirtották az őslakosok színe-javát.

Ebbe a kategóriába tartozik sokak szerint a szépséges svéd lány is, aki kreol bőrt és telt ajkakat alapozott magának, hogy egzotikus szépségként imádják… miközben a sötét bőrű nők a valóságban stigmatizált csoportnak számítanak, és még csak le sem tudják mosni a nap végén bőrszínüket.Emmát most rengetegen szidják és tömegével kap gyűlölködő leveleket.

Közben ő maga állítja, hogy szó sincs hazugságról, egyszerűen csak azt szerette volna megmutatni, hogy zseniálisan sminkel, és akár még színesbőrű nőnek is hihetik képei alapján…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fresh face and natural hair – my “At home eyelash extension” video will hopefully be up this week on my YouTube ?✨ Off shoulder top from @boohoo use “EMMAH” for money off ?

EMMA HALLBERG (@eemmahallberg) által megosztott bejegyzés,


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló