Érdekes
Szállnál sólyom szárnyán, mondjuk Nepál felett?
Egy ilyen kiképzett madár úgy reptet, hogy szinte eggyé válsz vele.

Akinek a siklórepülés ott figyel a bakancslistája tetején, az vélhetően átírja a sorrendet – ha esélye nyílik egyiptomi keselyűvel repülni. A Parahawking Projekt főnöke, Scott Mason tízéves kora óta madarak idomításával foglalkozik. Ha szeretnél keselyűvel vagy sólyommal szállni, akkor ezek a kiképzett madarak vezetnek majd a hőáramlatokon és légtölcséreken keresztül, és olyan hosszúra nyúlhat a közös vitorlázás, mint amilyen utakat ők szoktak tenni az égen.
Eredetileg a nepáli Pokharában indult be a madárral repülő projekt, majd átköltöztek Algodonalesbe, Spanyolországba – így a több olyan turistát érnek el, akik hajlandóak támogatni az eurázsiai ragadozómadarak ügyét.
A titok, hogy az egyetlen pilóta vagy a tandem-páros jutalomfalat húsokkal látja el a buzgó szárnyast útközben,
jegyzi meg az Outside Online.
Egy együttrepülés úgy néz ki, hogy az utasok felveszik a kapcsolatot a madárral. A Bob nevű egyiptomi keselyű például egy mentett madár, akit Masonék gyógyítottak meg, majd képeztek ki közös szárnyalásra. A keselyűnek lenyűgöző képessége van arra, hogy energiát takarítson meg: tudja ugyanis, melyik légáramlatra érdemes felkapaszkodnia. Ezek a felfelé szálló légtömegek a napsütés hatására melegedő talaj felől emelkednek, így magukkal viszik az ernyősöket is, a lebegő madarakkal egyetemben.
A sasok, keselyűk és sólymok ösztönösen éreznek rá, merre kell repülniük, hogy ne veszítsenek sok erőt. A keselyűk száma nagyon megcsappant mostanára: az elmúlt 15 évben Ázsia bizonyos részeiről teljesen eltűntek, de Európában és Afrikában is jelentősen lecsökkent a példányszámuk. A hirtelen pusztulásért a Diclofenac nevű gyógyszer tehető felelőssé, mely gyulladáscsökkentőt fájdalomcsillapító céllal írnak fel állatoknak. Ha a keselyű pont egy olyan tetemet fogyaszt el, amelyben még fellelhető ez a szer, akkor az 24 órán belül végez vele.
A megmentett madarak súlyát és táplálkozását ezért rendszeresen ellenőrzik, és a repüléshez optimális étrendet kapnak. Fontos, hogy a jutalomfalatot eltakarva szállítsák, különben az állat idő előtt észrevenné és megszerezné. A siklóernyős elindul, majd utána reptetik a madarat, aki a húscafatokért cserébe kíséri az emberek repülését:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.