Zene
A Strokes gitárosa színészként mutatkozik be, de ettől még készül az új lemez is
MIközben készül a Strokes új nagylemeze, mely az év második felében várható, a zenekar gitárosa, Albert Hammond jr. a Newness című drámában vállalt egy kisebb mellékszerepet.
Drake Doremus a drámába oltott szerelmesfilmek rendezője. Új mozija, amit a Sundance filmfesztiválon mutatnak be februárban, két mai fiatal kapcsolatát követi nyomon, akik már szinte a teljes életüket a közösségi médiában élik. Trailer még nem érkezett a filmhez.
Hogy mi lesz a konkrét szerepe ifjabb Hammond-nak azt most még nem tudni, de ő maga annyit posztolt minderről, hogy életreszóló élmény volt a forgatás, már csak azért is, mert fantasztikus emberekkel dolgozhatott együtt. A film egyik főszereplője egyébként Nicholas Hoult lesz.
Albert Hammond jr. eddig 3 korrekt szólóalbumot adott ki, a legutóbbit 2015-ben.
De most a Strokes van soron. Az ötéves szünetet követő második korszakuk harmadik lemeze (ami egyébként a hatodik lesz) az év második felében jelenik meg. Ez a dal még az előző albumról van.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.