Budapest
Fillért nem adtak bele a felújításába, mégis a Lánchídon parádézik két fideszes
Kicsit olyanok, mint Dumb és Dumber.
Navracsics Tibor, a miniszterelnöke által az “uniós pénzek hazahozataláért” és területfejlesztésért felelősminiszter elég kevés sikerélménnyel büszkélkedhet – a Lánchíd felújításához sem igazán volt köze. Talán éppen emiatt kapta-fogta magát és péntek hajnalban,
a Lánchíd hivatalos átadása előtt pár órával
helyettese társaságában egy tandembiciklin áttekert a kerékpárosok által amúgy hónapok óta használható Lánchídon, aztán büszkén ki is posztolta azt:
Persze a fideszes kormány tagjait eddig sem zavarta,
hogy a hidat hivatalosan csak rendőr, mentő illetve tűzoltóautó használhatná a közösségi közlekedés járművein kívül: a Várba elköltöztetett Miniszterelnöki Hivatalból ugyanis erre vezet a legrövidebb út a Parlamentbe… Arra viszont képtelenek, hogy a bukott Tarlós István korábbi főpolgármesterrel aláírt szerződés szerint az adóforintjainkból a Lánchíd felújítására szánt hatmilliárd forintunkat átutalják a Fővárosnak.
A Lánchidat a gyalogosok péntek déltől használhatják,
este pedig ünnepi piknik lesz.
Piknikkel egybekötve adják át pénteken a felújított Lánchidat
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.