Bulvár

Keresztes Ildikó és Vastag Csaba együtt írt dalt Ferenc pápának

  • Szerző:nuus
  • 2023.04.14 | 10:48

Úgy tűnik, egyre többen szállnak fel a Ferenc pápa vonatra.

Ferenc pápa április végén érkezik Magyarországra, de a Camino – Krisztus, a jövőnk című hivatalos dal már napokkal ezelőtt megjelent. Keresztes Ildikó és Vastag Csaba tehát egy kicsit későn ébredt, (hová tűnt Tóth Gabi???) de azért gyorsan összedobták a Magyar Fohász 2023 című nótát. Keresztes Ildikó szerint pedig egyáltalán nem is fontos, hány dalt írtak a Bayer Zsolt konzervatív-keresztény közíró által egyszerűen csak

„demens vénembernek” titulált Franciscus tiszteletére.

„Ennek nincs különösebb jelentősége, mert ez nem dalverseny. Egy pillanatig sem gondolkoztam azon, hogy elfogadjam-e a megkeresést. Bízunk benne, hogy a dal sokakat inspirál majd” – mondta Keresztes.

Vastag Csaba is irányba rakta a rajongókat:

„Mi magyarok vagyunk. Ezért sem lesz lefordítva semmilyen más nyelvre, de természetesen feliratot tervezünk a dal alatt, melyet reményeink szerint majd maga Ferenc Pápa is meghallgat majd.” A dal egyelőre még titok, egy héttel a pápalátogatás előtt lesz majd meghallgatható.

Ferenc pápa elárulta, mit gondol a szexről


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.