Bulvár

Tápai Szabina és Kucsera Gábor újra együtt! Igazából nem is költöztek szét

  • Szerző:nuus
  • 2024.04.18 | 16:05

Bár Tápai Szabina és Kucsera Gábor tavaly igencsak viharos körülmények között jelentették be, hogy válnak, a karácsonyt is együtt töltötték.

Fotó: tv2

A Best magazin úgy értesült, újra együtt vannak.

Mióta külön vagyunk, azóta nagyon sok mindent meg tudunk beszélni, olyan dolgokat is, amiket korábban nem tudtunk. Őszinteséggel, nyitottsággal, nem anyázással, nem ajtócsapkodással, egy tök nyugodt beszélgetés van. Azt gondolom, hogy mindkettőnknek kellett, hogy ez megtörténjen, hogy épülni tudjunk, hogy fejlődni tudjunk. Szabina is tudjon fejlődni, én is szembe tudjak nézni a saját hibáimmal” – mondta korábban Kucsera Gábor a Palikék Világa by Manna egyik adásában.

Szabina pedig még márciusban nyilatkozta, hogy „Jobb a kapcsolatunk, mint valaha, a házasságunk alatt bármikor. (…) tényleg jól működünk együtt, mint szülők. Aztán, hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, hát ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha!”.

Most már minden nap újra Pest megyei kertes házukba térnek haza.

Via


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Gasztró
Jó hír a sör szerelmeseinek!
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 07.