Bulvár

A Twitter ismét leminősítette Donald Trump egyik posztját

  • Szerző:nuus
  • 2020.06.24 | 13:18

Az elnök megint alkotott.

A Twitter kedden ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését.

Donald Trump még kedden reggel azt írta a mikroblogon: “Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.”

Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált. A Fehér Ház előtti Lafayette téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829-1837) emlékművét, lángvágót is elővettek, hogy elmozdítsák talapzatáról a lovas szobrot. A kaliforniai székhelyű Twitter ezt a bejegyzést jelölte meg és kommentálta.

“Ez a bejegyzés megsértette a Twitter gorombaság elleni szabályzatát. Mindazonáltal a Twitter úgy határozott, hogy a bejegyzés közérdeklődésre tarthat számot, és ezért hozzáférhető marad” – olvasható a mikroblog moderátora által közzétett rövid szövegben. A megjelölés azt is jelenti, hogy a bejegyzést nem lehet lájkolni és kommentálni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.