Bűnügy

Hogy tessék? Ellopta a bringát, átfestette, átalakította, majd végül visszavitte

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.01 | 16:48

Egészen különös kerékpárlopás Kőröshegyen.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. május 30-án délután kerékpárlopásról érkezett bejelentés. A sértett elmondta, hogy aznap reggel letámasztotta kerékpárját egy üzlet előtt, majd amikor később visszament, akkor azt tapasztalta, hogy biciklit valaki aranyszínűre átfestette.

 

A balatonföldvári rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt, akinél megtalálták a festékszórót is. A férfi ittassága miatt nem volt kihallgatható állapotban, arra csak másnap került sor.

A nyomozók a 43 éves helyi lakost lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a Balatonföldvári Rendőrőrsön, melynek során a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy többedmagával az üzlet mellett italozott előző nap reggel, és akkor vette észre a biciklit.

Hazatekert vele, majd otthonában átfestette, sárvédőt és lámpákat is szerelt rá. Később újra inni akart, ezért visszament az ismerőseihez, ekkor a kerékpárt pont ugyanoda támasztotta le, ahonnan ellopta.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Design
A stílusos otthon titkai
  • szerző:nuus
  • 2021. 07. 02.
Celeb
Ő a világ leggazdagabb kisgyereke
  • szerző:nuus
  • 2021. 07. 23.