Egészség

Oroszországban júniusig az összes jelentkező megkaphatja a védőoltást

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2021.02.08 | 18:48

Oroszországban júniusig minden jelentkező megkaphatja a Covid-19 betegség elleni védőoltást - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak.

“A fókuszban most az oroszok beoltása áll. Oroszország ma az egyetlen ország a világon, amelyik júniusig be tudja oltani az összes állampolgárát, aki ezt akarja. Az Egyesült Államok és Európa számára ez a határidő szeptember-október”

– mondta a tisztségviselő az orosz hírügynökségek által vasárnap ismertetett nyilatkozatában. Dmitrijev tájékoztatása szerint külföldi piacokra egyelőre kis mennyiségeket szállítanak a vakcinából. Közölte, hogy várakozásai szerint a jövő hét végére 25-re emelkedik azoknak az országoknak a száma, ahol a Szputnyik V alkalmazását engedélyezték. A The Lancet című tekintélyes londoni orvosi folyóiratban a héten megjelent az első orosz védőoltás harmadik klinikai fázisának köztes vizsgálati jelentése, amely szerint az első dózis beadása után 21 nappal 91,6 százalékos a készítmény hatékonysága és a vakcina biztonságos.

Oroszországban a védőoltás önkéntes alapon történik és ingyenes.

A járványhelyzet fokozatos javulásának köszönhetően az orosz felsőoktatási intézmények hétfőtől visszatérnek a rendes oktatáshoz. Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 16 ezer 48-cal, 3 millió 967 ezer 281-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint. Ez a legalacsonyabb újonnan diagnosztizált esetszám október 22. óta. A napi növekmény 0,41 százalék volt, az új esetek 10,8 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 434 ezer 410-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 432-vel, 76 ezer 661-re, a gyógyultaké pedig 19 ezer 884-gyel, 3 millió 456 ezer 210-re emelkedett országos szinten. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 626 ezer 795 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 104,4 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 396 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el.

Az egyre inkább elszigetelődő orosz rezsim számára igen jól jön a Szputnyik V vakcina pozitív nemzetközi fogadtatása.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: Unsplash


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.