Egészség

A tudósok szerint óraátállításkor mindenhol sziesztát kéne bevezetni

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.26 | 10:43

A hét is jobban indul, ha az első munkanapon ebéd után ledőlhetnél egy kicsit.

Most, hogy az óraátállítás is megtörtént, és mindenki szét van esve – nem csoda, ha alig lendülnek mozgásba a dolgok a nyári időszámítás első munkanapján. Az az elvesztett órácska még sokáig hiányozni fog, mint tette ezt minden egyes évben, korábban is.

via GIPHY

Mégis volna egy jó megoldás, ami ráadásul tudományos megalapozottsággal is bír. Az alváspszichológusok szerint igenis kijárna egy kis szunya, valamikor a délután folyamán. A Leedsi Egyetem részéről dr. Nerina Ramlakhan, aki a Silentnight nevű ágygyártó számára is végzett kutatásokat, amellett érvel, hogy az egyébként is alváshiányos britek most az óraátállítás miatt főleg rá volnának szorulva egy kis extra pihenésre.

Most vasárnap hajnalban egy órával előrébb kellett tekernünk az óráinkat, így átugrottuk azt a 60 percet. Az egy órával rövidebb alvás főleg azokat érinti hátrányosan, akiknek amúgy is problémájuk van az ágynyugalommal.

A legutóbbi vizsgálataim azt támasztják alá, hogy sajnos az angolok zömét érinti ez a kérdés, még a gyerekeket is. Némelyeket már veszélyes szinten is.

A kialvatlanság hátrányait nem lehet eléggé hangsúlyozni: cukorbetegség, szívproblémák és depresszió kockázatát vonja magával.

via GIPHY

A pszichológus megemlíti, hogy a mostani kor emberének a pihenését nagyban befolyásolják a kütyük, és sajnos nem a jó irányba. A kék fénnyel működő elektromos eszközök drasztikusan képesek rontani az alvásunk minőségét.

Az előttünk élt generációk nem voltak ennyi mesterséges fénnyel körbevéve. A tévé, a mobil és a számítógép ilyen mértékben nem uralta az életüket. Még ha úgy is gondoljuk, hogy hosszú ideig aludtunk, a pihenés minősége mégsem stimmel: fáradtnak fogjuk érezni magunkat.

A doktornő hozzáteszi, hogy a britek negyede öt óránál is kevesebbet alszik, így az óra átállítás matt most csak négyszer 60 percet tud csak kidőlni. Ez már veszélyesen kevés.

Az irodában a vezető érdeke is, hogy biztosítson a dolgozók számára egy délutáni szundikálást. Mérni lehet majd a különbséget! Csak egy húsz perces kiszállás a mókuskerékből is nagyot dob a kreativitáson, és a problémamegoldó képességen. Az imunrendszer is újraszervezi magát, így kevesebb betegszabira lesz majd szükség.

Ramlakhan szerint magának a főnöknek is jót tenne, ha az egész napos rohanásban szakítana egy kis időt a megújulásra, összegzi az Unilad.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Zene
A KISS eladta a lelkét az ABBA-nak
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 23.