Külföld
Megszakad a szívünk a Csernobilban élő kóbor kutyák láttán
Az ukrán „zóna” csontsovány falkája láttán csak meghatódni lehet. Rengeteg a gazdátlan eb, de róka és vadló is éldegél a néhai szovjet atomerőmű környékén.
Több száz kóbor kutyus csatangol a csernobili erdőségben és a zárt zónában, akiknek rendkívül küzdelmes minden egyes napjuk.
Ezek a jószágok zömében a nukleáris katasztrófát túlélő állatok leszármazottai. Hátrahagyott kutya annak idején sok volt, ugyanis a távozó helyi lakosok biztonsági okokból nem vihették magukkal házi kedvenceiket.
Az egykori csernobili erőmű környékén is szép számmal portyáznak jelenleg is ezek az állatok. Legtöbbjük sovány, van köztük tarka szőrű és sárgás szemű is.
A zónába szigorúan csak vezetővel látogathatunk, és ezek a „sztalkerek” már többnyire ismerik az itteni blökiket. Igor, az egyik túravezető botot dob a Tarzan nevű állatnak, aki lelkesen visszahozza neki a fadarabot, újra és újra.
Egy kóbor kutya az elzárt területen. Anyját farkas ölte meg, ő meg még csak kölyök.
Tarzan nem rója egyedül a környéket. Nagyjából 300 kutya élhet errefelé, ezen a 2600 négyzetkilométeres területen. Hiúzok, vadnyulak, farkasok és szarvasok közt kell nap mint nap a bennszülött ebeknek helyt állniuk, de már a mongol lovak és a fehérorosz medvék is otthonra leltek itt.
Az 1986-ban bekövetkezett csernobili katasztrófa miatt ürült ki Pripyat városa és még számos környékbeli falu:
A kutyák vonyítva próbáltak feljutni a buszokra. Keverékek, németjuhászok, akiket a katonák lelökdöstek a járművekről. Aztán sokáig futottak még a buszok után.
Az összetört szívű családok kétségbeesésükben ilyen cetliket hagytak az ajtókon:
Ne bántsátok Zhulkát, rendes szuka.
De sajnos nem volt irgalom: az osztagok feladata az volt, hogy kilőjék a hátrahagyott házőrzőket. Néhányan viszont megúszták, ők lettek a mostani kutyák ősei. A csernobili négylábúak élete nem fenékig tejfel: nem csak, hogy a kemény ukrán téllel kell dacolniuk, de a magas sugárzási szint sem kíméli őket, így rövid élettartam garantált a számukra. Alig érik meg páran a hatéves kort.
A belépési pontoknál az őrök kuckókat létesítettek a kabala-állatként is funkcionáló ebek számára, és a helyi kávézó környékén, ahol emberek fordulnak meg, szegény párák lelkesen kuncsorognak élelemért. A Cafe Desyatka látogatói egy finom borscsra vágynak, a kutyák pedig minden morzsának örülnek.
Nagyezsda Starodub, a Solo East túravezetője szerint a legtöbben cukinak találják a lelkesen csaholó, üdvözlő sereget, más vendég viszont fertőzöttnek véli őket, és ezért inkább hozzájuk sem nyúl. Egyelőre nincs olyan szabály, amelyik tiltaná, hogy az ide utazók megsimogassák a kutyák bundáját.
Néhány kollégám tart a bonyodalmaktól, így inkább kikerüli a kutyákkal való találkozást. De én szeretem a blökiket.
Van látogató, aki eteti őket és játszik is velük, de a szükségleteiket lefedni egy amerikai nonprofit alapítvány segít elsősorban. A Clean Futures Fund az ipari balesetek kárvallottjait támogatja: három állatkórházuk is van a közelben, és az egyik pont az erőmű tőszomszédságában kapott helyet. A sürgős esetek ellátása mellett az állatok védőoltásairól is gondoskodnak, illetve ivartalanítják is őket.
Lucas Hixson, az alapítvány egyik létrehozója szerint:
Nem hinném, hogy valaha is nullára csökkenthetnénk az itteni kutyák számát, de azt szeretnénk, ha egy kezelhető méretűre apadna a falka. Így az etetésük és a gyógykezelésük is jobban menne.
Így nagyobb nyugalmuk volna maguknak az állatoknak is, illetve az itt megforduló emberek számára is biztonságosabb volna a helyzet.
Az erőművet nemzetközi összefogással, új szarkofággal tették még biztonságosabbá nemrégiben…
… de ez a világméretű kedvesség és közös munka tükröződik a játékos Tarzan sárgás szemében is – teszi hozzá a Guardian.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Már sok ember költözött vissza, dacolva a veszéllyel. Ahogy Ady írta: “Az élet él és élni akar”.
Megdöbbentő, egyben felemelő látvány is.
Tisztelettel: Baranyai György