Labdarúgás

A Ferencváros Isael góljaival fordított a Puskás Akadémia ellen

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.10.05 | 07:18

Ismét győzelmet aratott a Ferencváros, a Puskás Akadémia ellenben továbbra sem tudott bajnoki mérkőzést nyerni a Ferencváros vendégeként: két döntetlen mellett hetedszer maradt alul.

Szöglet utáni fejes góllal a 4. percben vezetést szerzett a vendégcsapat – a rövid sarokra érkező Nunes volt eredményes -, amely a folytatásban saját térfelére visszahúzódva rendkívül fegyelmezetten és zártan védekezett. A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott Ferencváros így hiába jutott mezőnyfölényhez és szerezte vissza az elveszített labdákat nagyon gyorsan, kapura nem jelentett veszélyt. A nagy nyomás alatt lévő felcsúti védelem egy alkalommal hagyott ki, ami elég is volt a hazaiaknak az egyenlítéshez: Nguen ugratta ki a védők között Isaelt, aki ziccerben a kapuba pörgetett.

A ferencvárosi Tokmac Nguen

A második felvonást góllal kezdte az FTC – Isael az 50. percben Uzuni centerezését követően volt eredményes -, amely ezt követően már nem játszott eredménykényszerben, mezőnyfölényét azonban megőrizte. A népligetiek alakítottak ki ugyan helyzeteket, de nem tudtak kellő nyomást gyakorolni az onnantól már nyíltabb játékot felvállaló ellenfelükre. A felcsútiak azonban jóformán semmilyen veszélyt sem jelentettek az ellenfél kapujára, és miután a hazai cserejátékos, Baturina két lehetőséget is kihagyott, az eredmény a lefújásig nem változott.

A ferencvárosi Isael da Silva Barbosa és Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában.

A Ferencváros továbbra is veretlen még a szezonban: három döntetlen mellett a hetedik tétmérkőzését nyerte meg. Az együttes vasárnapi győzelmével folytatódott a 2017. április 15-e óta tartó bajnoki veretlenségi sorozata a Groupama Arénában, ahol így már 56 összecsapás óta nem talált legyőzőre: 11 döntetlen mellett 45 sikert aratott. A Puskás Akadémia ellenben továbbra sem tudott bajnoki mérkőzést nyerni a Ferencváros vendégeként: két döntetlen mellett hetedszer maradt alul.

Dibusz Dénes ferencvárosi kapus véd a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló