Tech

Így nézne ki a napod, ha tele lennél okoscuccokkal

  • Szerző:nuus
  • 2017.01.07 | 07:15

Ma már ott tartunk, hogy egy nagy házat is fel tudnánk szerelni annyi okos kütyüvel, hogy bármerre megyünk, mindig legyen a látókörünkben egy ilyen. Zuckerberg után szabadon elképzeltük egy olyan napot, mely során mindenhol okos kütyük vesznek körül minket.

Először tisztázzuk azt, hogy mitől lesz egy tárgy okos: a telefonoknál és tableteknél a WiFi-hozzáférés a kritérium, de tágabban a tárgyak más eszközökkel való kommunikációs képességeként értelmezhetjük a definíciót. Ilyenekre pedig már a világ összes pénzét el tudjuk verni, és a házunk minden szobájába tudnánk belőlük pakolni párat – jöjjön tehát egy fiktív nap Zuckerberg-módra.

Kézenfekvő lenne, hogy okosóra ébresztője keltsen, de az azt fejlesztő cég befektetői valószínűleg azóta kaparják a falat, mióta betörtek a piacra az Amazon és a Google okoshangszórói. Ezekkel ugyanis az ébresztésen kívül rengeteg mindent lehet csinálni, és mivel az Amazon Alexa szoftverének bárki eléri a programozási felületét, kiképezheti a hangszóróját arra, hogy még fejlettebb alvási segédeszközt gyúrjon belőle.

Az alábbi videóban látszik, hogy az Alexára beállíthatunk egy ébresztőt a telefonunkon keresztül – vagy a hangunkkal –, utána pedig elég rászólnunk (a videóban 2:49-nél), hogy álljon le; hozzá sem kell nyúlnunk.

Mindezt akár egy okospárnával is le lehet tudni, ami segít megszüntetni a horkolást és úgy ébreszt saját hangszóróival, hogy nem zavarja meg a mélyalvási fázist. Sőt, megfigyelési alvási szokásainkat, és jó tanácsokkal is ellát – például, hogy igyunk több folyadékot a jobb pihenés érdekében.

Extrán lusták természetesen okospaplannal alszanak, ami maga után ágyaz be, és telefonról is vezérelhető. Kezdjük el a napot: az ágyból kikászálódva, vagy akár még abban fetrengve elindíthatjuk WiFi-ről a kávéfőzőt. Vagy okosóráról, ahogy ez a nő is csinálja:

Ha megvolt a reggeli, lehet menni a fürdőszobába szépítkezni. A fésülködést valami retro cucc helyett hamarosan meg lehet oldani a L’Oréal okosfésűjével is, ami szenzorai segítségével telefonra küldött adatokból azt is megmondja, hogy jól bánunk-e a hajunkkal.

Előfordulhat, hogy van gyereked és állandóan rugdosni kell, hogy hajlandó legyen megmosni a fogát. Neki találták azt a fogkefét, amivel játszva végezhető e tevékenység, de mi felnőttként is simán ellennénk vele.

Egy ideálig világban napközben a gyerekek az iskolában olyan okos kütyükkel dolgozhatnak, mint a tabletek vagy az interaktív táblák. A munkahelyen kevesebb olyan modern eszköz áll rendelkezésre, amely ne létezné már pár éve, úgyhogy siessünk is haza, hogy este más kütyükkel szórakoztathassuk magunkat otthon. Útközben azért gyorsan csekkolhatjuk a párunk szívverését a neki ajándékozott okosgyűrű segítségével.

Hazaérés utáni ellazulásra tökéletes segédeszköz lehet az okosfelhő, ami zenél és villog, és természetesen telefonnal vezérelhető.

Hasonló agyzsibbasztó hatást érhetünk el a beszélő okoshallal is. Ez sajnos a piacon nem kapható, de szemlélteti, hogy a modern technológia szinte bármire képes: itt éppen egy Amazon Alexát építettek bele egy tátogva énekelő halba.

Ha közben megéhezünk, rohanhatunk kirabolni az okoshűtőnket, amelyen akár pornót is nézhetünk vacsi közben.

Ha már elérkeztünk a zaftos témákhoz, meg kell említenünk az okos péniszgyűrűt is, ami hozzásegít a jó szexhez és a kapcsolódó appon keresztül hasznos tanácsokat is ad.

Azoknak, akik nem találtak partnert a péniszgyűrű kipróbálására és a pornó sem köti le őket, javasoljuk az okos sakktáblát, amelyen maguktól mozognak a bábuk, és akár mesterséges intelligenciával is megmérkőzhetünk ellenfélként.

Kisbabás szülők ultimate esti okoskütyüje lehet az a bölcső, ami magától ringatja el a csecsemőt, a sírását pedig az anyaméhben hallottakhoz hasonló hanggal csillapítja. A témáról szóló részletesebb cikkünkben kifejtettük, hogy szerintünk miért veri át a babát az, aki ilyen bölcsőt használ.

Tényleg nem állunk messze attól, hogy az egész környezetünk „okos” legyen. Egyelőre ez a privilégium azoknak adatik meg, akiknek elég pénzük van, értenek a programozáshoz és elég időt szánnak környezetük átalakítására: akinek az ilyesmi mozgatja a fantáziáját, érdemes megnézni Mark Zuckerberg alábbi videóját. A Facebook-vezér 2016-os küldetése volt, hogy minél okosabbá tegye otthonát, ami elég szépen sikerült neki.

Nyitókép: Morris MacMatzen/Getty Images


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló