Érdekes
Sok gyerekre mondják, hogy hiperaktív, de vajon ki az, aki tényleg az?
Manapság egyre több mozgékony, sokat szaladgáló, mindenhova felmászó, mindenbe belenyúló gyerekre is ráakasztják a hiperaktív jelzőt, holott ez totális tévút, a képlet ennél jóval komplexebb. Ugyanakkor persze felnőttek is küzdhetnek ADHD-val...
Már csecsemőkorban kiszúrható, de…
A hiperaktivitás egy csecsemő- és gyermekkorban diagnosztizálható zavar, melynek legfőbb jellemzője a közhiedelemmel ellentétben nem a túlmozgás, bár kétségtelenül ez is sokszor megjelenik, hanem a figyelemhiány, angol neve ezért is ADHD (Attention Deficit Hiperactivity Disorder).
A legkisebbek fejlődésével kapcsolatban két dolog biztos: folyamatosan történik, és egyénenként változó az üteme. Több hónapos eltérések lehetnek azonos korú gyermekek között, így a velük való összehasonlítás könnyen tévútra vezetheti az aggódó szülőt: például az egyik gyermek lehet, hogy már egyévesen biztosan jár-kel, a másik csak másfél évesen tud lábra állni – ez teljesen normális, és nem vonhatunk le belőle semmilyen következtetést a jövőre nézve. Ezzel együtt természetesen érdemes figyelni kisbabánkat, nyomon követni fejlődését és ügyelni a figyelmeztető jelekre – azonban tegyük ezt találgatások és túlóvás nélkül, elfogadással és szeretettel.
A figyelemhiány jelentős problémát általában kisiskoláskorban kezd okozni, amikor a gyermektől elvárják, hogy nyugton végigüljön egy tanórát, megírja a házi feladatát, és tudjon csöndben maradni, illetve megszólalni akkor, amikor kell. Amennyiben ez nem megy neki, úgy az egész osztály tanulmányát akadályozhatja – ekkor, 6-7 éves korban, szoktak a gyermekek szakemberhez kerülni. Egy szeleburdibb, lassabban érő gyermek esetén akár érdemes még egy évet óvodában maradni, hogy kötöttségek nélkül élhessen még egy évet, fejlődhessen saját ütemében – így az első iskolai évet is jobban fogja majd élvezni.
…vigyázzunk azért a diagnózissal!
Nagyon fontos, hogy ne diagnosztizáljunk ADHD-t egyetlen tünet alapján! (Sőt, mi egyáltalán ne diagnosztizáljunk, gyanú esetén forduljunk szakemberhez, aki ezt hitelesen megteszi helyettünk!) A figyelemhiányos/hiperaktív személyiségzavar a mentális betegségeket osztályozó DSM-IV szerint három fő típusra bomlik:
– a főleg figyelemhiányos tüneteket mutató,
– a főleg hiperaktív-impulzív tüneteket mutató
– és a kombinált típusra.
A jellemző tünetek közül legalább hatnak kell legalább hat hónapig fennállnia.
A figyelemhiányos típusra jellemző, hogy gyakran nem figyel a részletekre, gondatlan hibákat vét az iskolai munkában, nehézséget jelent számára a figyelem megtartása egy tevékenységen belül, gyakran úgy tűnik, nem figyel, amikor beszélnek hozzá, nem követi az instrukciókat, vagy elmarad az iskolai és egyéb kötelességekben. Kerüli, nem szereti, ha olyan feladatokban kell részt vennie, amelyek tartós, mentális erőfeszítést igényelnek, könnyen elvonják a figyelmét külső ingerek, és napi tevékenységekben gyakran feledékeny.
A hiperaktív-impulzív típusnál jellemző, hogy gyakran babrál kézzel-lábbal, az ülésen fészkelődik, elhagyja a helyét az osztályban, vagy más helyzetekben, amikor az ülve maradást várják el, rohangál, ugrál, mászik olyan helyzetekben, amikor az nem helyénvaló, vagy túl sokat beszél. Az impulzivitás megnyilvánulhat abban, hogy gyakran kimondja a választ, mielőtt a kérdés befejeződött volna, vagy félbeszakít másokat, valamint nehézsége van a várakozással. A kombinált típusnál mind a figyelemhiányos, mind a hiperaktív-impulzív tünetek jelen vannak.
Kezelhető ez az egész egyáltalán?
Többféle torna, babamasszázs, különböző gyakorlatok állnak rendelkezésünkre, hogy segítsük gyermekünk idegrendszerének fejlődését, ezeket, ha látunk gyanús jeleket, érdemes alkalmazni, hiszen ártani biztosan nem fogunk vele, és ebben a korai szakaszban fejleszthető legjobban a gyermek.
Az ADHD kezelése történhet gyógyszeres úton is, pszichoterápiával, illetve egyéb kiegészítő kezelésekkel. Ezeket általában együttesen alkalmazzák, a zavar súlyosságától függően. Kevés szó esik róla, de felnőttkorban is megjelenő problémáról van szó, (bár talán kevésbé feltűnő, mivel a felnőttek már jobban tudnak uralkodni a tüneteken), ami óriási belső feszültséget, nyugtalanságot, szenvedést okoznak az érintetteknek.
A legfontosabb mindenképpen az, hogy türelmesek és megértők legyünk azzal, aki ADHD-val küzd: nem direkt babrál ki velünk, többnyire nagyon igyekszik, és rengeteg értéke és szuperképessége is van az érintetteknek!
Címlapkép: pixabay.com
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
