Celeb

Az oké, hogy Harry eljegyezte Markle-t, de mi rejlik még a nagy bejelentés mögött?

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.28 | 12:28

A brit királyi család jövőre egy „Fekete hercegnővel” gazdagodik.

Hétfőn robbant a várva várt hír – Harry brit herceg bejelentette, hogy eljegyzi amerikai színésznő kedvesét. Meghan Markle-lel együtt vettek részt azon a páros interjún, ahol kapcsolatuk több, izgalmas részletére is fény derült.

Fantasztikus csapatot alkotunk, tisztában vagyok vele. A tény, hogy ilyen hihetetlenül hamar beleszerettem Meghanbe, azt erősítette meg, hogy minden a helyére került, és tökéletesen működünk együtt. Gyakorlatilag egymás életébe zuhantunk ezzel a gyönyörű nővel.

jelenette ki a 33 éves, egykori hadnagy, aki jelenleg a brit trón örökösödési listáján az ötödik pozíciót foglalja el.

Egy sugárzóan boldog párt látunk, de mi az, amit még kikövetkeztethetünk az apró jelekből?

Kellően szerelmesek

Jelentsen ez bármit is. Egymásba érnek a mondataik, fél szavakból is megértik egymást, és folyamatosan reflektálnak egymás érzéseire, végig az interjú során. Valószínűleg tényleg odavannak egymásért, de az is lehet, hogy profi kiképzést kaptak média-etikettből. El sem engedik egymás kezét, kuncognak, és gyakran összetalálkozik a tekintetük is.

A szórakoztatóipar nem tette a menyasszonyt kékvérűvé

Markle először 2002-ben bukkant fel az ABC csatorna kórházas szappanoperájában, majd több tévésorozatban is láthattuk.

via GIPHY

Legismertebb szerepe Rachel Zane a Briliáns elmékből.

Közszereplő lettem, de mégsem kaptak fel a bulvárlapok. Sosem váltam ennyire a popkultúra szerves részévé, mert viszonylag csendesen éltem.

Első találkozásuk

Egy közös barátjuk hozta össze őket tavaly júniusban, ráadásul egy vakrandi formájában. Nem tudtak sokat egymásról: Harry nem nézte Meghan sorozatát, a lány pedig, amerikai révén, nem kötődött különösebben a brit arisztokráciához. Szerencsére a fiú kedvesnek bizonyult, így volt értelme belevágni a kapcsolatba. Egy italt ittak meg akkor, majd a folytatás mellett döntöttek. Pár hét múlva már együtt utaztak Botswanába, ahol öt napot sátraztak.

Teljesen magunkban voltunk ott. Számomra sorsdöntő kérdés volt, hogy így is megismerjük egymást.

2016 novemberében egy zaklató lesifotós miatt, kemény szavakkal kényszerültek felvállalni kapcsolatukat. Majd idén szeptemberben, az Invictus paralimpiai játékok torontói megnyitóján már kézen fogva mutatkoztak.

So true .. #meghanmarkle 🙌🏿 congrats

A post shared by freddyo (@freddyoart) on

Elkötelezett humanitáriusok

Mindkettejük számára fontos, hogy tegyenek embertársaikért: Markle az ENSZ számára kampányolt, a nemek közti egyenlőséget tűzte zászlajára. Ő az Egyesült Nemzetek egyik női nagykövete, és a kanadai World Vision ügyeit is képviseli.

Közös, fontos szenvedélyünk, hogy előremozdítsunk jó ügyeket. Mindkettőnkben megvan az a vágy, hogy változtassunk a világ menetén, a magunk eszközeivel.

Jó fogadtatás

Az újdonsült menyasszonyt szívesen látta a királyi család, és még a királynő corgijai is körülrajongták. Harry fokozatosan mutatta be kedvesét az előkelő rokonságnak: először bátyja, Vilmos és sógornője, Katalin ismerte meg, akik fantasztikusan bátorítóak voltak. Majd egy sor teázgatás következett Károly herceggel, a leendő apóssal. Aztán pedig az elbűvölő nagyi, II. Erzsébet és párja, Fülöp herceg is sorra került. Mindenki nagyon kedvesen fogadta Harry kiszemeltjét, még a királynő kiskutyái is:

33 évig csak megugattak, akkor viszont teljes csendben vártak. De a farkukat lázasan csóválták.

Meghan hozzátette:

A lábaimnál heverésztek az egész teázás alatt.

Amerikából jöttem

A los angelesi születésű színésznő jelenleg Torontóban él, ahol az ügyvédes sorozatát forgatja. Szülei – Doria Ragland és Thomas Markle - még kicsi korában elváltak. Jógatanár anyja ereiben afroamerikai vér folyik, apja pedig egy holland-ír felmenőkkel bíró, Emmy-díjas fővilágosító, akinek korábbi kapcsolatából van egy fia és egy színésznő lánya is.

Vegyes származása miatt Markle-t már így is kikezdte a bulvársajtó:

Szégyen, hogy a világon ez ma még dívik. Részemről egyszerűen csak büszke vagyok arra, akivé váltam, és arra is, amiből jövök. Harryvel ez a téma nem foglalkoztat minket. Magunkkal, mint párral törődünk inkább.

Az interjúban nem hangzik el, hogy Markle ráadásul elvált is: Trevor Engelson producer felesége volt korábban. A történet itt emlékeztet VIII. Edward életére, aki le is mondott az angol trónról azért, hogy egy kétszeresen elvált amerikai asszonnyal, Wallis Simpsonnal kösse össze az életét.

via GIPHY

A lánykérés

Egy átlagos novemberi esten, mikor a Kensington palotában sütötték a vacsorájukhoz a csirkét, hozakodott elő a herceg a sorsdöntő kérdéssel. Még le is térdelt, és Markle azonnal igent mondott:

Végig sem mondhattam, máris rávágta.

via GIPHY

A gyűrű utal Dianára

A háromköves ékszert Harry a Cleave & Company Ltd.-vel, a királynő kedvenc manufaktúrájával készíttette el. A központi, nagy kő Botswanából származik, míg a két kísérő briliáns az édesanyjáé volt.

Ebben a formában fog velünk tartani anyám ezen az őrületes utazáson.

Az L.A.Times megjegyzi, hogy Markle ebben is egyetért jegyesével:

Fontos számomra is, hogy Diana így jelen legyen az életünkben. Harryn és a család többi tagján keresztül is megtapasztalom alakjának egy-egy részletét.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
LA Times
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...