Életmód

A Moderna új vakcinát dob piacra – Erre nem számítottunk

  • Szerző:nuus
  • 2024.06.13 | 11:33

A Moderna gyógyszergyártó vállalat szerint az új kombinált vakcinája, amely az influenza és a Covid betegséget egyetlen oltásban célozza meg, átment a végső tudományos ellenőrzések egy fontos szakaszán.

A harmadik fázisú vizsgálat azt mutatja, hogy a vakcina védő antitestekkel látja el a szervezetet, és az eredmények szerint ugyanolyan hatékonyan teszi ezt, mint a különálló influenza- és Covid-oltások – közölte a BBC.

Fotó: freepik.com

Stephane Bancel, a Moderna cég vezérigazgatója elmondta, hogy reméli, az új mRNS vakcina 2025-ben vagy 2026-ban már elérhető lesz.

Nagyon örülünk az eredményeknek, mert ez az első alkalom a világon, hogy egy vállalat pozitív fázis-hármas eredményeket tud felmutatni az influenza- és a Covid-vakcina egyetlen adagban történő kombinálásával

– mondta Bancel.

A Moderna kutatásában főleg az idősebb korosztályra fókuszált – 8000 önkéntes, mindannyian 50 év felettiek, négyezren pedig 64 felettiek -, mert a legnagyobb valószínűséggel nekik kínálják továbbra is a Covid vakcinát. Azonban nem zárják ki a fiatalabb korosztályt sem.

A tapasztalt mellékhatások szokásosnak mondhatók; a tűszúrás nyomán fellépő enyhe fájdalom, illetve az oltások után tapasztalható fáradtság.

A vállalat azt tervezi, hogy az eredményeket egy orvosi konferencián ismerteti, és publikálásra is benyújtja. John Tregoning professzor, a londoni Imperial College immunológusa szerint a kettős vakcinával kapcsolatos munka „ígéretes”.

(Via)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló