Kultúra

Kiderült Munch fricskája: ő írta a Sikolyra, hogy “csak egy őrült festhette”

  • Szerző:nuus
  • 2021.02.22 | 18:18

És erre csak most derült fény!

Az 1893-ban elkészült eredeti alkotás bal felső sarkában olvasható az apróbetűs, alig látható, norvégul írt felirat.

“Nem nehéz elképzelni, hogy egy felháborodott múzeumlátogató, miután szembesült a Sikollyal, ceruzát ragadott, hogy kifejezze véleményét a művészről és a műalkotásról egyaránt. De nem ez történt.” Írja a kutatást végző Norvég Nemzeti Múzeum honlapja. Egy infravörös technológiára épülő

új elemzés szerint ugyanis maga Munch írta a mondatot a kész műre.

A múzeum 2022-es újranyitásának előkészületeként alapos elemzésnek vetették alá a képet. A szakemberek kétséget kizáróan megállapították, hogy a felirat megegyezik a norvég festőművész kézírásával.

Miután a Sikolyt először kiállították,

Munch kortársai megkérdőjelezték az alkotó mentális állapotát.

“A felirat ironikus kommentárként, ugyanakkor a művész sebezhetőségének kifejeződéseként is értelmezhető. Az, hogy egy már befejezett festményre írt rá, azt mutatja, hogy Munch számára az alkotás folyamatos volt” – mondta Mai Britt Guleng, a múzeum kurátora.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló