Érdekes

A táncmozdulataival mutatta, mennyit von le a gázsiból – A rock’n’roll történetének legőrültebb zsarnokai I. 

  • Szerző:nuus
  • 2022.01.10 | 09:48

Kevesen tudják, hogy a világ legismertebb slágerei mögött gyakran véreskezű diktátorok álltak, akikkel egyikünk sem szeretett volna együtt dolgozni egy percig sem… Megdöbbentő történeteket, amelyekről talán jobb, hogy eddig nem volt tudomásunk.  

Axl Rose

A Guns N’ Roses zenei világának fő agytrösztje ritka egy kibírhatatlan, hisztis figura a saját (egykori…) zenésztársai szerint is. A művész úr számára teljesen rendben van az, ha két-három óra késéssel áll csak színpadra (igen, ezt Budapesten is eljátszotta), egy dühroham során szétveri az öltözőt vagy a hotelt, majd három dal után elhagyja a színpadot, és egy órával később egy többé-kevésbé üres arénában fejezi be a koncertet.  

William Bruce Rose-zal akkor kezdődtek a gondok, amikor a Guns igazán híres zenekar lett. Drogok, szesz, kétes nőügyek, verekedések, atrocitások, hisztériák, furcsa szerződések, session-zenészek, akikről rajta kívül senki se tudott, és végeláthatatlan halandzsák az élet értelmetlenségéről koncert közben, élőben és egyenesben. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

axl rose archive (@axlarchive) által megosztott bejegyzés

Az egyik legzsarnokibb húzása kétségkívül az volt, amikor egy este a fellépés előtti percekben bekattant nála, hogy a zenésztársai nem álltak ki mellette teljes mellszélességgel a botrányait követően, ezért habzó szájjal követelte, hogy a Guns N’ Roses márkanév a jövőben kizárólag az ő tulajdona legyen. Egészen addig nem volt hajlandó színpadra állni, amíg a papírokat alá nem írták a kollégák. 

Rose persze három év alatt teljesen kicsinálta a társait, s így végre elérte célját: a Guns egyetlen eredeti, aktív szereplője ő maradt, maga mögé pedig vendégzenészeket állított – tehát végeredményben a kultikus rock-bandából egy lélektelen feldolgozás-csapatot csinált, amellyel marionett-bábuként játszhat… 

James Brown

A karizmatikus énekes, háziasszonyok millióinak az álma, egy meglehetősen görény szokással borzolta zenésztársai idegeit. Minden apró hibára – vagy éppen csak arra, ami neki nem tetszett – pénzbüntetéssel reagált, a sáros cipőtől a fokhagymaszagon át a színpadi félrenyúlásokig. „Mindig időben kellett érkeznünk, ő mondta meg, hogy milyen ruhában, és a cipőknek muszáj volt mindig csillogniuk” – mondta Maceo Parker szaxofonos, amikor a közös munkára emlékezett vissza. 

   

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Aimee (@aimee_hampton1977) által megosztott bejegyzés

Brown a híressé vált táncmozdulataiba különféle titkos jelzéseket épített be, amelyekkel a különböző zenészei felé jelezte elégedetlenségét. Az elégedetlenséget, amelynek ára volt: minden hamis hang és apró elcsúszás megmutatkozott ugyanis a gázsin. „Volt, hogy láttam, felemeli a kezét… öt, tíz, tizenöt… húsz, vagyis húsz dollár a gázsimból lejött, és még mindig nem értettem, hol követtem el a hibát” – kommentálta Brown módszerét Clyde Stubblefield dobos. A húszdolláros levonás a 200 dolcsis tiszelteletdíjat karcsúsította, amelyből a zenésznek magának kellett fizetnie a hotelt és az étkezést, míg Brown luxuskörülmények között kényeztette magát a százezrekből.

Vicki Anderson háttérénekesnőt egyszer hetvenöt dollárra büntette meg a főnök, mert kénytelen volt lemondani egy koncertet a testvére temetése miatt. Anderson nem volt hajlandó fizetni, amiből óriási botrány lett, így végül Brown menedzsere fizette ki az összeget a lány helyett. 

Mark E. Smith

A The Fall nevű brit alternatív rockbanda énekese harminc éven át irányította a zenekart, méghozzá nem is akárhogyan: sajátos véleménye volt a zenésztársairól, akik szerinte megbízhatatlan egoisták, egyetlen céljuk, hogy tönkretegyék a dalait értelmetlen szólókkal és ostoba stílusbravúrokkal, melyek az éneket elnyomják. „Utálom a zenészeket – nyilatkozta egyszer – mindig csak magukkal vannak elfoglalva, és tönkreteszik a dalokat. Képtelenek a háttérben maradni.”

Éppen ezért a muzsikusokat Smith az egekbe magasztalta, ha gyenge teljesítményt nyújtottak a színpadon, és a sárga földbe taposta, ha emlékezetes pillanatokat okoztak a közönségnek. Ben Pritchard gitáros szerint a főnök gyakran kapott dührohamot, ha a szakma egy jeles képviselője megjegyezte, hogy kitűnő zenekarral dolgozik együtt. 

A figura mindent megtett azért, hogy kiiktassa a zenésztársakat: titokban elállította a gitárt, tönkretette az erősítőt, koncert közben rángatta le a bandát a színpadról, mondván „úgy játszanak, mint egy nyomorult kocsmazenekar”, és pénzbüntetést vezetett be, ha bárki szólót mert improvizálni a koncert hevében. A kollégák persze gyakran cserélődtek, így talán nem meglepő, hogy Smith direkt rossz helyre küldte az új zenészeket a stúdiómunka előtt, hogy azok dühösen és fáradtan érkezzenek, s ezért gyengébb teljesítményt nyújtsanak. Hiába, minden muzsikus ilyen frontemberről álmodik, ugye?    

A lista még nem ért véget, hamarosan még durvább sztorikkal folytatjuk!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló