Pénzügyek

Az ész megáll, Zuckerberg 3 milliárd dollárt keresett, miközben kihallgatták

  • Szerző:nuus
  • 2018.04.13 | 16:52

Mark Zuckerbergnek a törvény előtt kellett felelnie a Cambridge Analytica botrány miatt. A befektetők úgy gondolják, hogy a 10 órás kihallgatásból Zuckerberg jött ki győztesként, legalábbis a Facebook részvények értékéből erre lehet következtetni.

Fotó: Jim Watson/AFP

A Facebook összértéke körülbelül 4.5 százalékot emelkedett a tárgyalás kezdete óta.

Ez 3 milliárd dollár, ami nagyjából 757 milliárd forint.

Ezzel Mark Zuckerberg a hetedik leggazdagabb ember a világon, a Forbes folyamatosan frissülő listája szerint. Bár az éves felmérésben az ötödik helyet nyerte el.

Összességében rosszul teljesít a Facebook

Még ezzel a növekedéssel is 7 százalékot esett idén, így nem csak Zuckerberg került ki a top 5-ből, hanem a cég is lefele gurul a lejtőn, ezzel az eredménnyel a legrosszabb versenyző a technológiai céges részvények között. Még ez is növekedés, tehát ettől függetlenül felfele halad a Facebook, csak úgy, mint a többi közösségi média platform, de nem olyan nagy ütemben, ahogy remélték.

Az elmúlt néhány napban ezek a cégek gyarapodtak még:

  • Snap Inc (Snapchat): 8 %
  • Twitter Inc (Twitter): 5 %
  • Alphabet (Youtube-Google): 1%
  • Microsoft (LinkedIn): 2%


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló