Tudomány
Végre kiderítették, miért lettek íztelenek a paradicsomok
Régen minden jobb volt, a tudósok is belátták, hogy a paradicsomok elveszítették jellegzetes ízüket, de még nincs minden veszve.
A szupermarketben megvásárolható paradicsomok kóstolása után biztos te is feltetted már magadban a kérdést, hogy ezek a zöldségnövények mindig ilyen ízetlenek voltak? A válasz nem, és nem csak azért, mert télen csak a kamionban megérett, napfényt sosem látott paradicsomokat lehet kapni.
Hiába szépek a boltok polcain csücsülő paradicsomok, az ízük meg sem közelíti az elvártat, de amerikai kutatók bebizonyították, hogy nem velünk van a baj, a paradicsomban van a hiba. Közel 400 féle paradicsomot vizsgáltak meg, az eredmények alapján pedig arra jutottak, hogy a legtöbb fajta egész egyszerűen elveszítette azokat a tulajdonságait, amelyek az ízért felelősek.
A University of Floria kutatócsoportja három tényezőre fektetett nagy hangsúlyt, az édességért felelős cukortartalomra, a savanyúságot szabályzó savakra, valamint a különböző illóolajokra, melyek a paradicsom aromájáért és illatáért felelősek.
Az eredmények szerint alig maradt már olyan fajta, amely harmonikus összetételben tartalmazza a különböző aroma anyagokat, a könnyebb szállíthatóság érdekében ugyanis a paradicsomok teljesen átalakultak: a külsejük ugyan megnyerő, a húsuk kemény és íztelen. Jó ízű paradicsomok már csak elvétve akadnak, ezeknek az ára is sokkal magasabb, amit az átlagember nem enged meg magának.
A kutatók szerint a házi termesztésű paradicsom a legjobb megoldás, ha igazi ízeket szeretnénk, ha pedig mégis boltban vásárolnánk, akkor ne a külalak legyen az elsődleges szempont.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Van, van olyasmi, amit PARADICSOMNAK neveznek.
Egy Solanum licopersicum nevű növényre hasonlít.
Talajt sohasem látott ásványgyapot ágyban, tápoldatok segítségével és mesterséges klímában él.
Íze , illata nincs. kemény, rágós a radírgumi és a rágó keveréke hasonlít az állagára.
A fonnyadást glicerin,vagy egyéb-minden valószínűséggel “ártalmatlannak” mondja a termelő.
Ára 1 kg cca: 1000 HUF.Ehhez képest nekem valóban “Paradicsom” termett a lugason.
Azok az ízek, illatok…ez a PARADICSOM!
Hála néked Istenem!
És még csak gyilkosnak, öngyilkosnak sem kell lennem érte!-
Bár a csekély tudás, ami miatt kizavartak bennünket onnan, sokaknál paradicsomi állapotokat teremt,
mivel tudatmódosító szerekkel szereznek örömet maguknak.