Autó
A BMW 7-es szériájában lesz egy teljesen elektromos kocsi is
Úgy néz ki, a német autógyár a régebbi szériához is hozzányúl.
A BMW-től eddig nem nagyon láttunk túl sok törekvést az elektromos kocsik felé, legalábbis az i3-at és a kevesek számára elérhető i8-on kívül. Az Autocar értesülései szerint négy verzió jön a BMW 7-es szériájába: egy benzines, egy dízel, egy plug-in hibrid és egy teljesen elektromos. Ezen kívül Oliver Zipse, a cég vezérkarának tagja elmondta, hogy az elektromos lesz a legerősebb a négy közül.
Arról is szó esett, hogy 2023-ra szeretnének legalább 25 fajta elektromos kocsit kínálni, bár úgy néz ki, hogy most nem a nagyközönségre gondoltak. Elvégre a 7-es széria már luxusnak számít, így az ide érkező elektromosa sem lesz elérhető akárkinek. Persze, ha tudják tartani a tervet, akkor a 25 autó közé csak kerül olyan, amit egy szélesebb rétegnek szánnak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.