Budapest
Pár éve egy szál mikrofonnal szaladgáltak kocsmák között, ma már a budapesti stand-up megkerülhetetlen alakjai
Az alulról épülő stand-upos kultúrában Magyarország még bőven a nyugat mögött jár, és az open mic eseményeknek sincs akkora szcénája - azonban számos budapesti comedy klub tenne azért, hogy ez megváltozzon.
2018 júliusa volt, mikor Ligeti Dániel idegösszeomlást kapott a Kiadó galériájában. A fiatal múzeumi dolgozó/komikus ekkor már hetek óta keresett megfelelő helyet Budapesten arra, hogy elindítsa saját fellépéssorozatát. A Kiadó már a sokadik hely volt, ami alkalmatlannak bizonyult a projektre. Így Dániel válogatott káromkodásokkal, fennhangon kezdett elküldeni istent-embert az anyjába.
A véletlen úgy hozta, hogy az aznapi pultos, aki meghallotta Dániel tirádáját, az Auróra rendezvényszervezőjeként is dolgozott. Miután sikerült mindenkinek megnyugodni, segített is a komikusnak és szervezőtársának, a francia-amerikai Michael Wertenbergnek helyet találni a közösségi házban. Hosszas, kilátástalan keresgélés után végre otthonra találtak.
“Nem volt semmi direktíva, nem tudtuk, hogy kell rendezvényt szervezni, vagy Facebookon meghirdetni. Egy szaros mikrofonunk volt, azzal rohangáltunk mindenhova. Azért csináltuk, mert nagyon szerettünk volna még fellépni az akkor lehetséges kereteken túl is.”
– emlékszik vissza Dániel az első szárnypróbálgatásra.
“Az első pár fellépésünk elképesztően jól sikerült, 50-60 embert vonzott. Aztán elfogyott a közönség, és mi is kevésbé vettük komolyan a dolgot, átment az egész hülyéskedésbe.”
Ma már a Stand-up Budapest, – ami hivatalosan kicsit később alakult – már komoly szerepet tölt be a város burjánzó underground comedy kultúrájában. A formáció és tagjai gyakran lépnek fel a Gólyában, az Ellátóházban, az Óvóhelyen és a Jenő Bárban, a Club 25-ben pedig az open mic-on mindenki kipróbálhatja magát. Közben a karantén vége óta gyakran járnak vidékre is fellépni, a formáció két vezetőjét, Dánielt, valamint a később bekapcsolódott alapító tagot, Török Ádámot már a Comedy Central is megkereste, hogy bátorítsák őket és fellépői bázisukat a Magyarország, Szereplek!-ba való jelentkezésre.
A magyar stand-up második arcvonala
“Mára nagyjából hat-nyolc hozzánk hasonló, vagy angol vagy magyar nyelven működő underground társulat lehet Magyarországon”
– magyarázza Ádám, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a Stand-up Budapest magyar show-kat is elkezdjen rendszeresen csinálni, és aki ma már az egyik legaktívabb szervező. A társulat ezer szállal kapcsolódik a közösséghez és több más formációhoz, például a Noé Bex által menedzselt Pop-Up Comedy, a BP Comedyhouse, vagy a Magic Mic Comedy is.
“Annyira kicsi a műfaj, hogy semmi értelme nincs a komolyabb versengésnek vagy ellenségeskedésnek. Mind tudjuk, hogy könnyebb úgy előrejutni, hogy támogatjuk egymást, és megosztjuk, amink van.”
– mondja Dániel.
Elmondásuk szerint a legfőbb cél a szcénában az, hogy közösséget építsenek, és lehetőséget adjanak azoknak a tehetségeknek, akiknek amúgy nem lenne lehetőségük arra, hogy egyik pillanatról a másikra nagyot dobbantsanak a stand-up világában. Ilyen szempontból a legnagyobb hazai klubbal, a Dumaszínházzal nem is akarnak versenyezni, más ligában képzelik el a jövőt. És ez nem a minőséget, vagy a lelket jelenti, mert abból ők sem adnak alább – csupán a kulturális közeget és az elérhető infrastruktúrát.
“Ezekből a szempontokból mi vagyunk a megye kettes, ők a Real Madrid”
– fogalmaz Feiszt Viktor, a társulat másik meghatározó alakja.
“Szeretjük csinálni, amit csinálunk, és büszkék vagyunk arra, ha esetleg arra kerül sor, jön egy nagyobb klub, és felrakja buszra a három legjobb játékosunkat. A tehetségkutatás nem tartozik az ő fő profiljukba, így mi tökéletesen be tudjuk tölteni azt a szerepet, hogy lehetőséget biztosítsunk a kezdőknek, műhely legyünk és egy külön szubkultúrát építsünk eköré.”
– állítja Viktor.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a társaság ne akarjon fejlődni, én minél jobban szervezettebbé válni a jövőben. A Stand-up Budapest például már eddig is óriási utat tett meg a kezdeti ‘bénázó korszaktól’ – mára a kiemelt előadásaik dinamikusan, magas minőségben léteznek. A vezető tagok több eseményre emlékeznek, ami fordulópont volt ezzel kapcsolatban. De abban egyetértenek, hogy azért bőven voltak hidegzuhanyok.
“Nekem az volt a fordulópont, amikor Biri Balázs eljött az egyik open micunkra, és utána megemlített minket a podcastjában. Én éppen Marokkóban voltam idegenvezetőként, és egy hotelszobában szembesültem az ő nagyon durva, de nagyon jogos kritiáival a szervezési profizmusunk hiányával kapcsolatban”
– emlékszik vissza Ádám.
“Ledőltem a marrakeshi hotelszobám ágyára, és akkor mondtam magamnak, hogy na jó, innentől összeszedjük magunkat, szervezésben is.”
Dánielnek egy másik pont ugrik be, amikor észbe kaptak, hogy itt mégis csak illene komolyan venni dolgokat:
“2019-ben volt az első felvételünk, amit közösségi médiára akartunk kirakni, és ami borzalmasan sikerült. Fizettünk kamerásnak, tök nagy jelentőséget tulajdonítottunk neki, de a végén minden szempontból csalódás lett. Rosszul választottunk helyszínt, a hang nem volt rendesen összerakva, és az anyagaink se voltak elég jók. Én akkor fogadtam meg, hogy ezután a Facebookra is, a színpadi fellépésünkre is, és az anyagainkra is sokkal nagyobb figyelmet fogunk fordítani”.
A váltás el is jött. Ma már olajozottan, az elvárásokat kielégítve működik a csapat, színvonalas közösségi jelenléttel, egyre nagyobb közönséget bevonzva. A kezdeti hibákon rutinnal és hozzáértéssel lendültek túl, a bérelhető műsoruk pedig a visszajelzések alapján bőven megéri a pénzét.
Magyar kollégák, amerikai példaképek
A magyar és az amerikai stand-up élvonalával különlegesen kétélű a szcéna viszonya. Egyrészt az összes kisebb klub a hazai piacon és kulturális térben próbálja megtalálni a helyét, másrészt a legtöbb klubos előadás még most is angol nyelven megy.
“Sokkal egyértelműbb angolból ihletet meríteni, és errefelé álmodni”
– mondja Dániel.
“Én amikor elkezdtem, inkább néztem olyan arcok felé, mint Louis C. K. vagy Bill Burr, és én is olyan akartam lenni.”
Nemcsak személyi szinten, hanem a közönség szempontjából is fontos a nyelvváltás. Minden, általam megkérdezett stand-upos tanúsította, hogy azért vannak különbségek aközött, hogy az ember Budapesten élő külföldiekhez és itt járó turistákhoz, vagy magyarokhoz beszél a színpadról.
“Angolul jobban kell figyelned arra, mit mondasz, mert több felületen meg tudod bántani a sokkal sokszínűbb közönséget, akik a világ minden tájáról is érkezhetnek. Nehezebb átadni a magyar kulturális dolgokat is, mert aki nem magyar, nem kapcsol rögtön egy olyanra, hogy például milyen feeling a 4-6-os villamoson utazni.
– folytatja.
De közben a külföldi közönség sokkall inkább érti a stand-upos kocsmakultúrát, ahová sokféle ember hoz sokféle tapasztalatot, így bátorítóbban viselkedik a fellépőkkel szemben, akik a tapasztaltság sokféle szintjén állhatnak. A magyar közönségben van egy olyan berögződés, hogy, hogy ölbe tegye a kezét azzal, hogy ő most elvárja, hogy szórakoztassák.”
Ádám szerint a helyzet azonban ennél árnyaltabb:
Nyilván általnosítani nem lehet, hiszen ez is éjszakáról éjszakára változik – és ahogy a kabarék helyett egyre inkább átveszi az internetnek köszönhetően a fő közönségépítő szerepét az amerikai stand-up, úgy az itthoni nézők is egyre inkább fogékonyabbak leszenek arra, amit mi csinálunk.
Abban, hogy a magyar közönségeknek mások az elvárásai, számos dolog szerepet játszik. Fontos tényezők a stand-up itthoni, berögzült körülményei, ami inkább influenszerré vált hírességekért való rajongásra, és nem magára a műfajra alapul. Ennek a tünete az is, hogy nálunk a stand-up sterilebb, kőszínházasabb irányba halad, és elhagyja a kocsmakulturális közeget.
“Olyan Magyarországon nagyrészt nincs, hogy rendelsz egy óra stand-upot. Egy óra zenét rendelsz, egy óra bűvészetet rendelsz, meg rendelsz egy óra Aranyosit, vagy Dombóvárit. De csak arra a szóra, hogy ‘stand-up,’ senki nem kapja fel a fejét”
– mondja Viktor.
Új lendület a karantén után
Ez nem jelenti azt, hogy a Stand-up Budapest csapata ezen ne akarna változtatni. Az utóbbi időben volt is oka reménykedni a gárdának, hiszen a koronavírus miatti karantén felszámolása után főnixként éledt újra a szcéna. Jelenleg szinte heti rendszerességgel lépnek fel különböző csapatok vagy open micokkal, vagy showcase-ekkel Budapest-szerte, de a vidéki alkalmak száma is nőni látszik.
“Az ember máshogy csinál valamit, ha azért pénzt adnak neki, és a nyomás is sokkal nagyobb rajtunk.
– magyarázza Ádám.
Tudjuk, hogy itt mindennek passzolnia kell és a legjobb anyagokat kell vinni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pesti open-micokra, de főleg a show case-ekre nem a legtökéletesebben készülnénk, hiszen a pesti közönségnek ugyanolyan színvonalas műsort akarunk adni, mint a vidékinek”
A társaság nemrég Szolnokon, valamint Őrbottyánban és Révfülöpön lépett fel nagy sikerrel Jelenleg pedig a Hétrétország Fesztiválra készül, ahol az eddigi legnívósabb helyszínükön fogják a legnagyobb kihívást jelentő előadást levezényelni.
Arról pedig, hogy merre tartanak ezután, remények és találgatások maradnak, de a klub építése biztos pont lesz, ahogy Viktor is elmondja:
“Az a cél, hogy önfenntartók legyünk, és továbbra is érvényes stand-upot csináljunk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha megtartjuk a lelkesedést, szívesen kísérletezünk, és szívvel csináljuk. Így lesz az egészből egy csoda: egy olyan hely, ahol őszintén elmondhatod azt, amit csak te magad tudsz elmondani, és ahol van egy közönség, aki jó szívvel meghallgat.”
Képek: Stand-up Budapest
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
