Sport

Olimpia: döntőbe jutott Lőrincz Tamás birkózó

  • Szerző:nuus
  • 2021.08.02 | 13:18

A kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában Lőrincz Tamás döntőbe jutott a tokiói olimpián.

A BHSE 34 éves sportolója kilenc éve Londonban – gusztustalan bíráskodást követően – 66 kilósként ezüstérmet szerzett. Lőrincz Tamás most az első fellépését mérkőzés nélkül nyerte, mivel marokkói ellenfele koronavírus-fertőzés miatt már a mérlegelésen sem jelent meg. A negyeddöntőben 3-1-re múlta felül a japán Jakubu Soheit.
Jóval nehezebb ellenfélnek ígérkezett a kétszeres vb-bronzérmes iráni Mohammedali Geraei, aki az első menetben támadóbb szellemű volt, mint ceglédi riválisa.

Lőrinczt másfél perc után megintette és szőnyegre küldte

a bíró (0-1). A parterhelyzetet viszont annak ellenére sem tudta kihasználni az ázsiai birkózó, hogy meglehetősen hosszú ideig, 45 másodpercig engedték őt próbálkozni. Állásban is Geraei tűnt aktívabbnak, de a kitolási kísérletét hárította a rutinos magyar, aki a menet vége előtt próbálkozott először komoly akcióval – ráadásul rögtön sikerrel -, azonban a kitolásért kapott egy pontot videózás után elvette a zsűri, mivel Lőrincz fogása a rivális dereka alá csúszott, ami kötöttfogásban szabálytalan.

A második három percre nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt

a magyar világklasszis, így elérte, hogy ellenfelét is megintsék és parterből próbálkozhasson (1-1). Lőrincz fordított emelésből a fején átforgatta Geraeit, aki a további akció elkerülése érdekében lábon fogta Lőrinczet, ezért megbüntették (5-1). Az iráni edzője videózást kért, de mivel az nem támasztotta alá az igazát, így Lőrincz már 6-1-re vezetett. Geraei innentől fáradhatatlanul űzte-hajtotta Lőrinczet, aki okosan, taktikusan birkózva bontotta a fogásokat és sok esetben szinte úgy táncolt el riválisa elöl, mint egy ökölvívó, azonban passzivitásáért ismét “leküldte” a bíró. Az iráni a hatalmas tempó ellenére nem fáradt el, pörgetéssel szépített, és mivel Lőrincz lábra fogását is két ponttal “jutalmazta” a mérkőzésvezető, így minimálisra csökkent a különbség (6-5). A hátralévő fél percben az iráni mindent bevetett,

szinte másodpercenként ráugrott Lőrinczre,

aki higgadtan végig a szőnyeg közepén maradva stabilan állt a lábán, így esélyt sem kínált ellenfelének, aki hét-nyolc másodperccel a meccs vége előtt lélekben feladta a küzdelmet, és a szőnyegre rogyott.
“Soha ilyen dinamikus birkózóval még nem találkoztam, ráadásul nagyszerű a dobókészsége is. De úgy tűnik, a keddi fináléban hasonló ellenfelem lesz. Remélem, akkor is megoldom” – mondta a mérkőzést követően percekkel is levegő után kapkodó Lőrincz.

“Sokan azt hiszik, milyen jó, hogy elmaradt az első meccs,

pedig a marokkói tökéletes lett volna felhozó találkozónak. Így viszont a negyeddöntő volt az első fellépés, ami ettől nehézkessé vált, de Szöcsi átesett a holtponton” – mondta Sike András szövetségi kapitány, aki szerint óriási fegyvertény az iráni legyőzése, mert hihetetlenül gyors, dinamikus és sokoldalú birkózó, aki állásból is “akcióképes”.
A súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a keddi fináléban a kirgiz Akzsol Mahmudovval találkozik.

Nyitókép: Tim Hipps, Public domain, via Wikimedia Commons


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Megdőlt a hidegrekord
  • szerző:nuus
  • 2021. 09. 06.