Bulvár

Két vaginával él a prosti: az egyik jó a munkához, a másik meg otthonra

  • Szerző:nuus
  • 2021.03.12 | 18:18

Praktikus, ha az embernek olyan munkaeszközei vannak, amelyekből egyet a melóhelyén és egyet otthon, home office-ban is használhat. Ez általában egy laptop, de Evelyn Miller ex-prostituált esetében ez éppenséggel a hüvelye.

Egészen szürreális történetet osztott meg olvasóival a brit Daily Star. A 30 éves ausztrál szépség, Emily Miller nemrég vonult vissza, korábban 8 éven át prostituáltként dolgozott. Állítása szerint a ritka születési rendellenesség – a két vaginához két méh is tartozik – abszolút kapóra jött munkája során: az egyik hüvely ugyanis az ügyfeleké volt, a másikat pedig otthon, elkötelezett párkapcsolatában használta. Praktikus volt, mert párjának nem kellett másokkal osztoznia így legbecsesebb női részén.

“Így sokkal könnyebb volt különválasztani a munkát és a magánéletet. Ha pedig épp egyedülálló voltam, a sűrű napokon váltogatni tudtam őket: ha az egyik elfáradt, lazán használtam a másikat. Így jóval nagyobb volt a munkabírásom is”

– fejtette ki a lapnak.

Miller szakított a prostitúcióval, jelenleg első gyermekét várja, és házi terhespornót gyárt az OnlyFans oldalon. A magzat egyébként a jobb méhében van.

Fotó a csinos lányról itt

kép: https://pixabay.com/hu/users/klaushausmann-1332067/


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
Sztárok
Shakira megrázó bejelentést tett
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 30.
Gasztró
Jó hír a sör szerelmeseinek!
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 07.