Bulvár
Karácsony alkalmából 5 testvért fogadott örökbe a pár
A gyerekek nem maradhattak volna másképp együtt, így aztán számukra a legnagyobb karácsonyi ajándék az, hogy nem kell különválniuk.
A Kentuckyban élő Whitney és James Meserve-nek nem lehettek biológiai úton gyerekeik, ezért évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hivatásos nevelőszülők lesznek. El is végezték az ehhez szükséges 7 hetes kurzust és minden egyéb felkészítést, majd az évek során több gyereket is felkészítettek arra, hogy örökbefogadó szülőkhöz kerüljenek.
Amikor az öt testvér – Aubrey, 11; Jayda, 10; Preslee, 9; Rylynne, 8 és Addison, 4 éves – hozzájuk került, tudták: kicsi a valószínűsége annak, hogy egy család adoptálja őket, és a rendszerben alighanem különválasztják a gyerekeket.
Ezért aztán minden követ megmozgattak, hogy ők lehessenek az örökbefogadó szülők, ami már azért is szép kihívás, mert a nevelőszülő általában nem kerülhet ebbe a szerepbe. Itt mégis engedélyezte a bíróság az örökbefogadást, és december 17-én 8:30-kor – épp egy héttel karácsony előtt – a gyerekek hivatalosan is családba kerültek – méghozzá együtt, örökre…
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.