Lélek

Ha nincs társad, bérelj – Japánban már pörög az új biznisz

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.08 | 16:21

Az egyre jobban elszigetelődő társadalmakban igyekeznek azért adni a látszatra. Ennek köszönhető az új iparág felpörgése is: ha nincs társad bérelj egyet.

Japánban egyre nagyobb igény mutatkozik a társak pótálására, akár időlegesen is.  A piaci rést ügyesen kiaknázó színészek tudják, hogy pénzen nem lehet szerelmet venni, de legalább a látszatát meg tudják oldani. Juicsi például egy azok közül a színészek közül, akik ebből élnek. A 36 éves sármos srác szívesen alakít pasit, férjet, vagy akár apát is, de még akár temetésen is részt vesz annak az oldalán, aki gyászoló rokonok híján van.

A Family Romance nevű, nyolc éve fennálló cége arra vállalkozik, hogy a megrendelő igényeit és érzéseit maximálisan tiszteletben tartva, bárki szerepét betöltse a kuncsaft személyes életében. 800 színészük áll ugrásra készen, a gyerektől a hajlott korúig – attól függ, hogy az adott helyzet mit/kit kíván.

via GIPHY

Juicsi szerint a vállalkozás abban segít, hogy a felismert, vagy a szinte már elviselhetetlen hiányérzetet oldja. Egy, egyre inkább az elszigetelődés felé rohanó társadalomban felfokozott az igény erre a személyre szabott szolgáltatásra, és a választható emberi interakció is egyre elfogadottabb lesz.

A tokiói cég szlogenje a sokatmondó:

A valóságosnál jóval több!

Juicsi első munkája az volt, hogy egy egyedülálló anya pasiját kellett alakítania. A hölgy azért szorult rá egy kamu apukára, mert a magániskolába, ahová a fiát fel akarta vetetni, a belépő egy felmutatható apuka volt. Ezt az igazságtalanságot szerették volna leküzdeni a beugrással. A küldetés sajnos nem járt a várt eredménnyel, az ötletet viszont megadta a vállalkozás indításához. Aztán a siker sem váratott sokat magára: egy 12 éves kislányt zaklattak, hogy nincs apukája.

Az anyuka kérésére vállaltam a szerepet, mintha tényleg én volnék a valódi apja. És ezt azóta is így tudja. Minden ügyfélnek felteszem a kérdést, hogy felkészült-e arra, hogy eljátssza ezt a hazugságot?

A kislány most érettségizett, a férfi azóta is tartja vele a kapcsolatot. Még az anyuka nem tartotta elérkezettnek az időt, hogy elárulja neki az igazat. Ha egyszer férjhez megy, Yuichi fog örömapaként tündökölni. Ha a lány magától jönne rá, mi a helyzet, biztosan összeomlana. Élethosszig tartó kötődésre vállalkoztak. A cég ezért is találta azt ki, hogy egy színésznek legfeljebb öt ilyen családja lehet. Nemcsak a titoktartás miatt fontos, hanem hogy az ideális karaktert tudják hozni, ami nem könnyű feladat.

A megrendelő íven pontos leírást kell adni, milyen hozzátartozót igényel az ügyfél: hajstílus, szemüveg, szakáll, minden részlet szerepel. Mikor érjen haza a „munkából”, beszélgetős hangulatban legyen-e esténként…

Az anyák főleg kedves, nagyon kedves apát rendelnek csemetéjük mellé, Aki sosem kiabál, viszont bölcs tanácsai vannak.

Juicsi még nem házas, gyermeke sincs, így az áhított karaktert nehéz volt megformálnia. Rengeteg apás filmet nézett, abból leste el, milyen az ideális családfő. A „lányával” együtt szokott vacsorázni, vagy valamilyen tematikus parkba mennek (mondjuk Disneylandbe). Egy hónapban egyszer együtt vásárolgatnak. Egy óráért az anyuka 20 ezer yent fizet, plusz a költségeket is ő állja. Nagyjából így 200 dollárra (53 ezer forint körül) jön ki.

via GIPHY

A fedősztori az a lány felé, hogy már új családot alapított, ezért találkoznak ritkán. Az igazi apáról az anya sem tud sokat: bántalmazó volt és elváltak, ennyi biztos. Yuichi a vér szerinti apa nevét használja ilyenkor. A lány tiszta szívből szereti őt, és a heves kamaszkori lázadáson is túl vannak már. Valamelyest felelősnek is érzi magát a gyerek sorsának alakulásáért. Nem állítja, hogy sajátjaként szereti őt, de ha vége a találkozónak, akkor gyakran lehangolódik. Főleg, ha a gyerek sír, hogy elmegy az „apja”.

Nagyon kínosan érzem magam ilyenkor, elönt a bűntudat. Ilyenkor sajnálom, hogy csak megjátszom az egészet. Hazavánszorgok, benyomom a tévét, és azon töprengek, hogy saját magam vagyok-e még, vagy az, akit imitálok?

A színészmesterségre amúgy is jellemző, hogy gyakran benne maradnak a karakterben. Nagyon felkavaró érzés. Ha az igazi családjával van, akkor ez a nyomasztás elmúlik. De ha egyedül van, akkor sokat küzd ezzel. Néha azt álmodja, hogy elmondja az igazságot.

Nem vagyok az apád. A Family Romance-nak dolgozom.

Mielőtt az álombeli kislány szóra nyitná a száját, felébred. Annyira fél, mit fog kapni tőle.

A japán üzleti kultúra része, hogy ha meglátogat valaki egy céget azért, hogy elnézést kérjen, akkor látványosan hajlongania kell. Ezt is gyakran álmodja, főleg hogy egy tisztviselő egyszer arra bérelte fel, hogy előadja a bocsánatkérést helyette. Négykézlábra kellett állnia, hogy a kezei remegjenek, egy vörösarcú főnök szeme láttára. Ügyfele maga is jelen volt, és végignézte, ahogyan Juicsi vezekel az ő hibájáért. Legszívesebben felpattant volna, azt kiáltva, hogy ő ártatlan és rámutatott volna a bűnösre.

via GIPHY

Volt olyan esete is, ahol egy hűtlen feleség szervezte be, hogy bocsánatot kérjen a felszarvazott férjtől, mintha ő volna a lebukott szerető. Hogy jól süljenek el a dolgok, pszichológiai hadviselést vettek igénybe. Yuichi jakuzásan öltözött, udvariasan elnézést kért, a férj pedig nem bolygatta tovább az ügyet.

Más típusú munka eljátszani valaki pasiját: főleg ötvenes hölgyek, de van, hogy harmincasok is igénylik. Csak randizásról van szó, szexuális kapcsolatba nem bonyolódnak, pedig volt olyan nő, aki ettől sem zárkózott volna el. Inkább csak jól akarják magukat érezni, azt átélni, mintha újra fiatalok volnának.

Egy valódi párkapcsolatban lassan épül ki a bizalom. Évekig tart, hogy stabil kötődés jöjjön létre. Ők sok csalódáson vannak már túl. Éveket fektettek már valakibe, aki dobta őket. Könnyebbség nekik heti két órát betervezni, hogy egy ideális pasival csevegjenek. Semmi rossz szokás, féltékenység vagy konfliktus nem árnyékolja be ezeket a randikat. Minden klappol.

via GIPHY

Pont emiatt, rendes barátnőre nincs is egyelőre érkezése – nem tudná a munkájától különválasztani azt, hogy törődik valakivel. Mostanában családot sem tervez, mert annyira sokat vállalt. Olyan ügyfele is volt, aki a szülésére akarta behívni, a szülei helyett. El is ment. Ha egy nő ragaszodik őhozzá, akkor nehezen mond nemet. Már össze is akartak vele páran házasodni, de ilyenkor figyelmezteti a hölgyeket, hogy ők egy jól körülhatárolható szerződési tételbe szerelmesek, nem őbeléje. Kedvenc szerepe a gondoskodó apa, ilyenkor jókat játszik a srácokkal.

Volt, hogy kamu vőlegényt alakított: főleg leszbikus nők kérik fel erre, akik szülői nyomásra prezentálnak párt. Akár még megjátszott esküvőig is mehet a dolog, ahol – az örömszülőket kivéve – mindenki beépített ember. Egy ilyen ceremónia kétmillió jenben kóstál. Három ilyen menyegzője volt eddig.

via GIPHY

Japánban hatalmas a kommunikációs hiány – senki sem tárja fel őszintén az érzéseit, vágyait, mindig mások az elsők. A családok mérete is zsugorodik – legtöbbször magukban vacsoráznak.

Van, akinek az a fontos, hogy a közösségi médiás látszatot fenntartsa: egy úr azért fizetett szép summát, hogy repüljek ki öt kollégájával, hogy Las Vegasban szelfizhessünk. Egy hatvanas bácsi pedig elhunyt nejét szerette volna pótolni. Ugyanazon a néven hívta a színésznőt is. Egy haldokló papa pedig a még meg sem született unokáját akarta látni, ezért szereztünk egy csecsemőt neki.

via GIPHY

Az érzelmi kötődést szigorúan szabályozzák. Kézfogás van, de ölelés, csók és szex szóba sem jöhet. Kettesben sem maradhatnak, és személyes infót sem árulhatnak el a színészek magukról. Törvénybe ütköző munkát nem vállalnak, de például ha anorexiások rendelnek maguk mellé jó étvággyal evő embert, annak nincs akadálya.

A világ igazságtalan, Yuichi cége emiatt jöhetett egyáltalán létre. A maguk módján próbálják helyre billenteni az elcsúszott viszonyokat, hogy például amíg egy gyereknek szüksége van apafigurára, addig biztosítják azt számára. Egy tartalmas élményt juttatnak annak, aki ezt igényli. A hitelesség és a valóság manapság úgyis eléggé vitatható fogalmak lettek.

Álmokat, vágyakat teljesítünk, és így én is kereknek érzem az életem. Égető szükségük van rám.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló