Kultúra
2019, a populáris kultúra vége
Épphogy átléptünk az újévbe, már azon töprengünk, hogy minek lesz vége idén. A következő 12 hónapban meghatározó sorozatok és filmek érnek a végére.
A Skywalker-történet
December 20-án a 9. Star Wars rész bekerül a mozikba, amely az utolsó, Skywalkerekkel foglalkozó Star Wars lesz. Ami azért elég durva, tekintve, hogy az egész ’77-ben kezdődött, azóta született három trilógia, egy sorozat, na meg temérdek képregény és novella.
Trónok Harca
A nyolcadik, egyben utolsó évad áprilisban kezdődik. Ezzel lezárul a sorozat, ami 2011-es premiere óta a világ egyik legnagyobb sorozatává nőtte ki magát, és jó eséllyel azt is megtudjuk, hogy ki kerül Westeros trónjára. Szerencsére elég nagy lett ahhoz, hogy a világtól ne kelljen elbúcsúznunk, a pletykák szerint visszatérhetünk Westerosba, csak máskor, egy másik történetbe.
A Marvel-moziuniverzum
2008-ban kezdődött a Vasemberrel az univerzum, amit ma ismerünk, na ennek idén vége lesz, ha minden igaz, Thanos legyőzésével. Ő az a lila fickó, aki mindvégig a legfőbb gonosz volt a háttérben, az ő halála pontot tehet Tony Stark, Amerika Kapitány és a többiek sztorijára. Ettől függetlenül persze lesz még Marvel, csak a bosszúállós történetektől búcsúzunk.
Agymenők
A jelenleg tartó, 12. évad az utolsó, ami valamikor nyáron ér véget. Bár a kedvenc, de nagyon idegesítő kockánk, Sheldon tovább folytatja, csak fiatalon, az ifjú Sheldonban.
Így neveld a sárkányod
Jó ideje már, öt éve jött ki az Így neveld a sárkányod második része, jó sokat kellett várni a harmadik, egyben befejező rajzfilmre, ami februárban érkezik a mozikba. Ennek válaszolnia kellene olyan kérdésekre, hogy honnan származik Fogatlan, a főhős sárkánya, na meg, hogy mi történik velük a legvégén.
John Wick
Az egyik legképzettebb és leghidegvérűbb bérgyilkos visszatér májusban, ezúttal utoljára, legalábbis elvileg. Wicknek szinte az egész alvilággal kell szembenéznie, a győzelem pedig dicsőséges vége lehetne, trilógiaként. Bár egy interjú Chad Stahelski rendezővel azt sejteti, hogy John Wick visszatér még május után is.
Címlapkép: AFP
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.