Bulvár

Ilyen az, amikor 182 kilóról fogy 65 kilósra egy nő

  • Szerző:nuus
  • 2020.01.23 | 18:18

Meggyőződése volt, hogy ő már nem fogyhat, be kell érnie azzal, hogy mozogni is alig képes.

“Azért voltam túlsúlyos, mert állandóan ettem, és azért ettem állandóan, mert túlsúlyos voltam. Ez egy ördögi kör”

– mondja Corey Hyland, aki 115 kilótól szabadult meg.

“Biztos voltam benne, hogy nem tudok fogyni, ezért nem is próbálkoztam ezzel. Ettem, ettem, akár két kiló kenyeret is befaltam és utána még ettem desszertet, volt, hogy addig ettem, amíg hánytam. Kezdetben csak egészségesebben akartam étkezni, hogy ha már fogyni nem fogok, legalább egészségesebb legyek”

– teszi hozzá. Az első hatvan kilótól mindössze 16 hónap alatt, ez volt átalakulásának első drasztikus állomása.

A nagy fogyásig persze nem vezetett egyenes út: voltak jojó-szakaszok, előfordult, hogy 30 kilót is visszahízott, de aztán azt újra leadta. Az ingadozás kezdetben természetes, a fejlődés nem mindig lineáris, emlékeztet.

Mióta Corey megszabadult az extra bőrtől is, végre jól érzi magát minden szinten, és boldog, hogy olyan életet kapott, amiről nem is gondolta volna, hogy létezik.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló