Autó
Ez lesz a világ leggyorsabb autója, itt a Jesko Absolult
A Jeskót múlt évben mutatták meg a genfi autószalonon. Most itt van a sebességre optimalizált változata, ha a másik lassú lett volna.
Tavaly ilyenkor mutatták be a Koenigsegg Jesko sportkocsit, amiről mi is írtunk, az Agera-Regera család legújabb és legerősebb tagját. Az 1600 lóerős bestiánál már akkor beszéltek a sebességre optimalizált változatról, most be is mutatkozott.
A neve egyszerűen csak Jesko Absolut, és elsősorban a karosszéria kialakításában tér el a korábbról már ismert Jeskótól. Dobták a hátsó szárnyat, és néhány nyílást is lezártak az autó elején. Változtattak az hátsó kialakításon is: burkolt felnit, és szélesebb diffúzort kapott az 1320 kilogrammos, E85-el tankolva akár 1600 lóerős autó.
Hogy mennyi lehet ez a csúcssebesség azt nem tudjuk, egy éve a 480 km/h volt a cél, de azóta sok minden változott, a Bugatti átlépte a 490-et, illetve a Hennessey is lazán bemondott egy 500 km/h-s ígéretet. Jelenleg hivatalosan még a családtag Agera R számít a leggyorsabb széria sportkocsinak, az 457,93 km/h-val állította be a rekordot.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.