Tech

Édes semmittevés, vagy kínzó unalom vár ránk az okoseszközökkel?

  • Szerző:nuus
  • 2017.05.21 | 16:23

A háztartásban, a gyereknevelésben, a kutyagondozásban és az ágyban is ott vannak velünk. Tényleg szükségünk van ennyi kütyüre, vagy csak egyre jobban ellustul az emberiség? A kockák már rákattantak az okoseszközökre. Mi most megkértünk egy okoseszköztelen lányt, hogy nézze meg női szemmel, mire jók.

Okoshűtő, okosfazék, okosfésű és persze okosvibrátor. A gyerekkel eljátszik az okosjáték, a kutyára figyel az okosnyakörv.  És mivel a legújabb vibrátorok már valódi orgazmusra is képesek, a szexbabák pedig testmelegek (de ennek ellenére hálistennek nem izzadnak), kinek is lesz szüksége hosszú távon párkapcsolatra? De ha még akarunk is épp valakit magunk mellé, a megtalálásához már a lakásunkból sem kell kimozdulni, a randi appok, a Tinder és a társaik ezt is megoldják helyettünk.

via GIPHY

Persze fontos tudni azt is, hogy az okoseszközök néha veszélyesek is lehetnek: a szakértők már többször is rajtakapták a kütyüket azon, hogy a hackerek a tulajdonosok ellen fordították őket.

via GIPHY

Okoskütyükből tehát bőven válogathatunk, mindennap dobnak valami újat a piacra. Kiválogattuk az otthonunkba, a háztartásunkba sőt, a paplan alá beköltözött okoseszöközöket, ezekeből mutatunk párat.

Egy okosház már nyilván túlzás, de bizony, ilyen is van, és az egyik legviccesebb éppen a Facebook tulaj Mark Zuckerbergé.

Mutajuk hogy néz ki:

Eddig a konyhában töltöttük a legtöbb időt, az okoskonyhába már be se kell mennünk

Itt a hétvége, és végre van időd összedobni egy jó kis ebédet, mondjuk egy kecskehúsos avokádósalátát makadámdióval? Ezzel sem lesz már túl sok dolgod a jövőben! Az okoskonyhában még a sót, borsot is kimérik neked az eszközök, és jeleznek, ha megszaladt volna a kezed, vagy, ha túl hizlaló a kaja. Az okoskonyha megmutatja, hogy mit, hogyan szeletelj fel, párosítja neked a leginkább összeillő hozzávalókat, és azt is megmondja, hogy mi a különbség a rántás és a habarás között. Ha kifogy a liszt, okosgombbal rendelhetsz, és húsz perc múlva hozza az Amazon drónja.

via GIPHY

Nem tudod, hogy mi van a hűtőben? Lusta vagy még kinyitni is? Semmi gond, az okoskonyhában csak kopogni kell a hűtőnek, és már mutatja is neked, hogy mi van benne. Még a lámpát is felkapcsolja, szóval tök kedves.

És ha eddig mindig bajban voltál azzal, hogy pontosan hány fokon és hogyan tárold a lazacot, meg a kecskehúst, hiszen nyilván nem ugyanannyi fok kell nekik, akkor az indukciós hűtési technológiát, amellyel tartósítani is lehet, pont neked találták ki.

A legjobb okoskonyha kialakításának versenyébe az Ikea is beszállt, a cég 2025-re ígéri a saját okoskonyháját. Csak egy táblagépre és a hozzávalókra lesz szükségünk, utána az okosasztal szinte mindent elvégez helyettünk. És ha mindehhez van egy okosfazekunk is, amely beállítja nekünk, hogy az adott ételt milyen hőmérsékleten kell főzni, akkor már tényleg mehetünk is ki a konyhából.  A kérdés már csak az, hogy jó-e az nekünk, ha ennyire kiszorítanak minket a saját konyhánkból? És egyébként is, akkor most kit fognak dicsérni, ha finom az étel?

Nyilván a bókokat is ellopják tőlünk a kütyük.

Séró és smink – már az ember lánya itt sem lehet kreatív

Miután kiszorultunk a konyhából, nézzünk szét a lakás többi részében. Reggelente biztosan te is voltál már úgy, hogy a legszívesebben tükörbe se néznél. Nos, ezen gyorsan túllépsz majd, ha egy okostükör fogad a fürdőszobában. A tükör elemzi az arcod, felméri a bőrhibákat és a ráncokat, és már nyomtatja is neked a legmenőbb sminked aznapra. Az már más kérdés, hogy ki a fene kíváncsi kora reggel arra, hogy egy kütyü figyelmeztesse arra, hogy ráncos.

via GIPHY

A smink után jöhet a haj! Okosfésűvel a sérót is gyorsan belőhetjük. Ez ugyanis egy telefonos appon keresztül rögtön megmondja, mit csinálsz jól és rosszul hajápolás közben. (R.I.P minden fodrász.)

A smink is a haj előtt meg már nyilván minden rutinosan készülődő rég túl volt a fogmosáson, naná, hogy az okosfogkefével. Ez utóbbi akkor is jól jön, ha gyerekünk van, mert ezzel még a rutintalan anyukák is könnyedén rá tudják venni a kölyköt az amúgy unalmas fogmosásra. Ja, és ellenőrizhetjük is a gyereket a kütyüvel. Nehogy már beszélgessünk vele, és tőle kérdezzük meg, hogy megvolt-e a fogmosás.

via GIPHY

A WC-be is jönnek velünk a kütyük. Nem, nem az okostelefonra gondoltunk, az alap

Jöjjön most a legjobb példa arra, hogy mennyire lusták vagyunk!

Volt már olyan, hogy bár tudtad, hogy hamarosan ki fog fogyni a WC-papír, mégis halogattad, hogy bekészíts egy új tekercset a közelbe? És kerültél már ilyenkor kínos helyzetbe? Nyilván. Főleg, amikor már a zsepi és a sminklemosó korong is elfogyott. Erre a helyzetre találták fel az okos wc-papír figyelőt. Hogy mit? Ez a valami azt figyeli egy app segítségével, hogy mikor fogy ki a WC-papír. Bónusz, hogy a netre is felviheted az adatokat, így amikor mész haza a munkából, ellenőrizheted, hogy vinned kell-e haza. Szerintük a Twitterre is érdemes posztolni, biztos ami biztos.

via GIPHY

És ha ez még nem lenne elég, van ám intelligens WC is!

Ülőkemelegítő, üleptisztító, meleglevegős szárítás funkcióval. És most jön a nagy WTF! A funkciók között van masszázs is. Szóval emiatt nehéz volt eldönteni, hogy ne soroljuk-e át inkább ezt a “kütyüt” a következő blokkba, ahol az okos szexeszközöket taglaljuk.

 

Az okoseszközök a lakás további részeiben is ott vannak

Az okoszokni azoknak hiánypótló, akinek LEGO-imádó gyerekük van, viszont sosem pakolják el az éles darabokat maguk után. Az okoszokinval többé nem lesz fájdalmas, ha belelépünk ezekbe. Az okoskabáttal appokat érhetsz el, telefonálhatsz vagy navigálhatsz a Google térképen. A tudatos vízfogyasztásunkat pedig az okos vízautomata támogatja szintén egy app segítségével. A reggeli készülődéskor nyilván sokunknál kimarad a beágyazás, bármennyire is szeretnénk, ha nem úgy nézne ki a háló, mintha cunami söpört volna végig rajta. Van már viszont okoságy, ami beágyaz maga után! Ez akkor a legtutibb, ha okospaplan is van hozzá, és az ébredést egy zenélő okospárna teszi szebbé. A megfelelő hangulatvilágításról pedig nyilván egy okoslámpa gondoskodik a legjobban.

Zavar a horkolás?

Van olyan ágy is, ami felébreszt, ha horkolsz, persze, csak egy kicsit.

 

Szexrobot, exkluzív okosvibrátor, garanciális orgazmus

via GIPHY

A hálószoba meghitt és intim közeg. Kivéve, ha az egész világot berángatjuk magunkkal a mindenféle appoknak köszönhetően. Volt is ebből már botrány, az egyik okosvibrátort gyártó céget még be is perelték. A We-Vibe mobilról is működtethető vibrátorának appja ugyanis adatokat gyűjtött a használójáról. Most komolyan, ennyi szex-kütyü mellett lehet még valaki manapság diszkrét?

Visszatérve a horkolásra, van ám okospárna is, ami szintén megállítja a horkolást.

A legújabb függőség a szexrobot

Főleg az, amelyik orgazmusra is képes. A RealDoll nevű cég Harmony néven futó terméke ráadásul testmeleg, és különféle személyiségekkel is felruházhatjuk egy applikáció segítségével. Mondjuk, kérhetjük tőle azt, hogy szóljon be az okostükörnek, amiért az ráncosnak nevezett minket.

Viccet félretéve, nyilván jókora negatív vetülete is van a dolognak. Nagyon rossz hír, hogy a mesterséges intelligenciával felszerelt androidok állítólag felülmúlhatatlanok lesznek az ágyban is. Szóval akkor versenytársunk akad? Még ennél is rosszabb a helyzet! Szakértők szerint ugyanis a gépek szuperképességei miatt kialudhat a vágy nő és férfi között. Ez a morális kérdéseken túl pedig egy sokkal nagyobb kérdést is felvet: kihalhat az emberiség a vágy kihalása miatt? Mi lesz akkor, ha mindeni szexrobot-függővé válik?

via GIPHY

Az okoseszközök használata tehát nem is olyan biztos, hogy komfortosabbá teszi az életünk. A kérdés tehát az, hogy őrült jó kényelem, vagy dögunalom vár ránk az okoseszközök elterjedésével? És persze az is igaz, hogy sokakat inkább idegesít egy-egy okoscucc. Egyrészt nem mindig olyan egyszerű a kezelésük, másrészt egy sor esetben teljesen haszontalanok.

És nyilván olyan is van, amikor az okoskütyü nyomkodása, állítása, próbálgatása nélkül sokkal gyorsabban elvégeznénk a dolgunkat.

Azt is. Mert így a masszázs csak feltart minket.

 

Címlapi kép: Pixabay/ArtsyBee


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló