Tudomány
Ki ne szeretne örökké élni? És egy tartályban, lefagyasztva?
Hiába van 2017, nem múlik a krionika és a hozzá kapcsolódó (ál)tudományos kísérletek népszerűsége. Sci-finek indult, de ma már elég sok ember nyugszik folyékony nitrogénnel töltött tartályokban, várva a feltámadást. Tudomány vagy modern mítosz? Nem tudjuk biztosan. Vagy a halhatatlanság kapuja, vagy hatalmas átverés.
Mi is megírtuk pár napja, hogy halottak feltámasztásával kísérletezik egy amerikai cég, ami tudományos szempontból hajmeresztő őrültségnek hangzik ugyan, de egy nagyon ősi emberi igényt próbál kielégíteni: a testi értelemben is vett halhatatlanságot. Mert persze, számos vallás ígéri a túlvilági boldogságot, de az ember azért mégiscsak olyan, hogy jobb szeret a testében élni.
Ezért aztán megy a kísérletezés: már az ókori Egyiptomban is azért balzsamozták be a holtakat, mert hitték, hogy a testre szükség lesz a túlvilági életben, vagyis kár lenne, ha idő előtt elbomlana. Újabb időkben új módszer dívik:
a krionika, vagyis a testek lefagyasztása, abban a reményben, hogy egyszer eljön az a tudományos áttörés, amivel fel lehet őket támasztanai.
A bizonyos körökben nagy népszerűségnek örvendő krionika ötletét egy Robert Ettinger nevű orosz-amerikai fizikus nevéhez szokás kötni, aki 1962-ben adta ki A halhatatlanság lehetősége című könyvét. Ez fogalmazta meg a krionika máig érvényes alaptézisét, miszerint a jövőben olyan fejlett lesz az orvostudomány, hogy minden betegséget könnyedén gyógyítani lehet majd, csak ki kell várni valahogy.
Igen, ez sci-fi
Persze, ezt nem csak úgy magától találta ki. Jól tippel, aki a sci-fi irodalomban keresi az előképet: a 12 éves Ettingerre nagy hatással volt egy ma már nem túl ismert szerző, Neil R. Jones 1931-ben megjelent novellája, a „The Jameson Satellite”, amelyben Jameson professzor fellövi a testét az űrbe, hogy ott, abszolút nulla fokon megőrizze azt. El is telik 40 millió év, a Földön kihal az élet, mire rátalál a zorome-nak nevezett faj, amely nem biológiai, hanem géptestben él. A professzort feltámasztják és beveszik maguk közé, rögtön előképét adva a Star Trekből ismert borgnak, amely asszimilál minden életet.
Persze voltak tudományos előképei is, nem csak irodalmiak. Ettinger biztosan ismerte a francia Jean Rostand kriogenikai kutatásait. A kriogenika nem azonos a krionikával, bár ugyanabból a görög szóból ered a nevük, előbbi igazi tudományterület, az alacsony (-180 Celsius fok alatti) hőmérséklet hatásával foglalkozik. Egy James Lovelock nevű kutató pedig az 1950-es években sikeresen kísérletezett patkányokon: 0 fokra hűtötte, majd mikrohullámokkal újraélesztette őket.
Félig megvalósult álom
Persze a 0 fok nem ugyanaz, mint a -180, és ebből azért akadnak problémák, amelyeket a mai napig nem sikerült megoldani a krionikának. Ilyen hőmérsékleten ugyanis a sejtek teljesen kiszáradnak, a köztük lévő víz pedig kristályosra fagy, szétroncsolva úgy a szövetet, hogy aztán jövőbeli orvos legyen a talpán, aki újra összerakja. Ezt meg lehet ugyan előzni, de komoly előkészületek kellenek hozzá.
Ettinger igazából úgy képzelte, hogy krónikus betegeket kellene lefagyasztani, és várni a gyógymódot, de ez a jelenlegi, földhözragadt jogi megítélés szerint emberölés lenne. Ez a megoldás így a sci-fi irodalomban maradt. Előjött például a Star Trek: The Next Generation első évadának 26. részében, amikor az Enterprise legénysége egy 20. századi űrkapszulában három, lefagyasztott embert talál és hoz vissza az életbe.
Mivel élő embereket nem lehet lefagyasztani, maradtak a holtak, remélve, hogy egyszer majd fel lehet őket támasztani, sőt, vannak olyan szolgáltatók, akik csak fejeket fagyasztanak. Utóbbiak abban bíznak, hogy a jövőben mesterséges testet lehet majd növeszteni vagy gyártani az ügyfeleknek, vagy egyenesen gépbe táplálni a tudatukat. Igen, ez már tényleg erősen sci-fi, de hát az egész krionika az.
Hatalmas üzlet?
Ettinger ötletének népszerűségét jelzi, hogy alig öt évvel első kiadása után már újra kiadták (azóta is többször), méghozzá Isaac Asimov előszavával, és még ebben az évben, 1967-ben megtörtént az első test fagyasztása is: James Bedfordnak hívták, kanadai pszichológia professzor volt, és a mai napig egy tartályban várja a feltámadást, mindhiába. A fagyasztás népszerűsége viszont az 1970-es években nagyon megnőtt.
Az első vállalkozást, a Kaliforniai Krionikai Társaságot egy Robert Nelson nevű tévészerelő vezette, mindenféle tudományos háttér nélkül. Már itt megmutatkoztak a dolog hátulütői. Igazából a krionika pilótajátékként működött: az új belépők pénzéből finanszírozták volna a tartályok karbantartását és folyamatos hidegen tartását. A cégnek egyszer csak elfogyott a pénze, két kapszula is meghibásodott, és kilenc test bomlásnak indult. A családtagok 1981-ben pert indítottak Nelson ellen és meg is nyerték azt: 800 ezer dollárt ítélt meg nekik a bíróság.
Ma már más üzleti modellel működnek a krionikai cégek, jóval több befizetést kérnek a páciensektől. Az 1972 óta létező Alcor Életmeghosszabbítási Alapítvány honlapja szerint egy teljes test lefagyasztása 200 ezer dollárnál (60 millió forint) kezdődik.
Viszont a problémát nem oldották meg: a lefagyasztott embereknek potenciálisan az örökkévalóságig kell várniuk a feltámadásra, de milyen cég ígérheti azt felelősen, hogy – mondjuk – 10 ezer év múlva is működni fog és jótáll a szerződéses kötelezettségeiért. Egyáltalán, ki fogja őket felelősségre vonni, ha mondjuk 100 év múlva, mikor már az unokák sem élnek, csendben kidobják a holttesteket? Nyilván senki.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
