Sorozatok
Sorozatok, melyek mozifilmként kezdték a pályafutásukat
Régebben egy tévésorozat presztizse akkor nőtt meg igazán, ha a kisképernyőről a mozivászonra vándorolt. Mára ez a tendencia megfordult. Ha folytatást vagy új feldolgozást terveznek egy moziból, azt inkább a tévére tervezik.

Idén (vagy jövőre) több klasszikus mozifilm sorozatverziója is elkészül. Az újragondolt Shaft az eredeti nyomozó fiának kalandjait követi majd nyomon. A Liam Neeson főszereplésével és Luc Besson produceri felügyelete alatt forgatott Taken is kapott a mozikhoz képest azok előzményeit taglaló sorozatot, ami február legvégén startol el az NBC-n. A nem oly régi Paramount TV, mely eleve sikerfilmek sorozatverzióival kíván előrukkolni, első terve az 1990-es, Patrick Swayze, Demi Moore és Whoopy Goldberg főszerepelte Ghost sorozatosítása. Sylvester Stallone akciósztár-öregfiúkat közös nevezőre hozó mozis trilógiájáról, az Expendables-ről is felröppent hír még 2015-ben, hogy a további folytatást már a tévére tervezik belőle.
És most lássuk, melyek azok a moziból tévére vándorolt sorozatok, amiket már láthattunk a közelmúltban vagy még mindig láthatunk.
Halálos fegyver (Lethal Weapon)
1987 és 1998 között 4 filmet is forgattak a Mel Gibson és Danny Glover főszereplésével készült Halálos fegyverből, ami minden zsarus haverfilm (buddy cop movie) alapja. A Riggs és Murtaugh nyomozók kalandjait taglaló mozihoz sokáig nem mertek hozzányúlni. Aztán tavaly Damon Wayans (Murtaugh) és Clayne Crawford (Riggs) főszereplésével megcsinálták a lehetetlent. A mozival abszolút egyenértékű sorozatot pár rész után berendelték teljes évadra, majd kértek belőle egy újat is.
Westworld
A Michael Crichton írta és rendezte 1973-as Feltámad a vadnyugat a sci-fi és a western fura, de működőképes keveréke volt. A kisebbik Nolan tesó, a bátyjával ellentétben inkább a tévére dolgozó Jonathan gondolta azt, hogy 2016-ban, kicsit újragondolva az alaptörténetet, sorozattá fejleszthető a Westworld. A számítása pedig bejött, a tavalyi év egyik legjobb szériája lett az emberszabású robotok csendes forradalmáról szóló Westworld, amihez eredetileg nem terveztek folytatást, de annyira nagy lett a siker, hogy már fejlesztik a második évadot.
Fargo
Ha csak egy moziból készült tévésorozatot kéne megnevezni, mint a legjobbat, gondolkodás nélkül a Fargo lenne az. Megnéztük volna az 1996-os eredeti filmet készítő Coen fivérek arcát, vajon mit gondolhattak, amikor Noah Hawley meglátogatta őket, hogy beavassa őket a terveibe és engedélyt kérjen tőlük. Mivel győzhette meg őket? Végül is mindegy. A Fargo azért a legjobb, mert nemcsak felér az eredetivel, de tovább is gondolja és – igen, ez is lehetséges – túl is nő rajta.
Ash vs Evil Dead
Sam Raimi démonos mozis horrorsorozata azzal vívott ki magának feledhetetlen érdemeket a 80-as években, hogy egyszerre volt rémisztő ijesztgetős film és önmaga paródiája, vagyis egyszerre röhögtünk és rágtuk a körmünket. Ehhez pedig Raimi egy kiváló színészt is talált Bruce Campbell (Ash) személyében. 2015-ben sorozat formájában támadt fel az Evil Dead, a készítő pedig maga Raimi (és testvére) lettek, akik Ash-t, vagyis Campbellt is visszahozták nekünk. Az Ash vs Evil Dead humora első osztályú, Campbell jobb mint valaha, a többi szereplő is teljesen oké, a horror pedig igazi hentesmunka: sugárban ömlik a vér és térdig gázolunk a kiontott belekben.
Shooter
Még tavaly év végén kezdett és a napokban zárult a Shooter első évada Ryan Phillipe-pel a főszerepben. A sorozat premierjét többször eltolták, de ez senkit sem zavart, nem is vártak tőle nagy durranást, hisz egy bőven feledhető 2007-es mozifilm tévés verziójáról beszélünk. Aztán jött a meglepetés. A bepalizott mesterlövész történetéből jó ritmusú, feszes és fordulatos, érdekes karakterekkel teli, tökös akciósorozat készült, ami ugyan lezárt történet, mégis berendelték a második évadra is.
Daredevil
Kicsit csúsztatunk, mert a vak szuperhős kalandjait feldolgozó tévésorozat nem a 2003-as szuperszörnyű mozis adaptáció alapján készült, de amikor a Netflixnél hozzáfogtak a fejlesztéshez, biztosan kikötés lehetett, hogy a Ben Affleck főszereplésével készülő filmre semmiben ne emlékeztessen az ő verziójuk. A kettő nem is hasonlít egymásra szerencsére. A Netflix verziója sötéten szenvedélyes, a története pedig olyan kiszámíthatatlan és szeszélyes, mint Daredevil fő ellenlábasa, Wilson Fisk. Idén már a harmadik évad következik belőle.
Frequency
Azt még nem tudni, hogy berendelésre kerül-e a Frequency, aminek nemrég zárult le az első évada, de a 2000-es mozi alapján készült sorozatnak jó esélye van rá. Az eredeti filmhez képest annyit módosítottak a történeten a sorozat kedvéért, hogy a régen meghalt tűzoltó édesapát zsarura cserélték, és a vele a jelenből egy rádió segítségével kapcsolatba lépő gyermekét férfiról nőre. A sorozat egyszerre romantikus családi dráma és időutazós, időmegváltoztatós, pillangóhatásos krimi. Kellemes szórakozás.
Scream
Wes Craven 1996-ban óriásit gurított a Sikollyal, aminek még 3 folytatása készült, majd pár évvel az utolsó után tévésorozatot is fejlesztettek belőle az egykori Music Television számára. Hiába hoz minden klisét a sorozat, ami a mozikban is benne volt, mégsem ér fel hozzájuk, ennek ellenére már a harmadik évadot rendelték be a tini slasherből, sőt, a második évad után még egy önmagában álló tévéfilmet is készítettek a rajongók nagy örömére.
Sleepy Hollow
Az 1999-es Tim Burton film, az Álmosvölgy legendája alapján készült tévésorozat 2013-ban kezdődött, és sokban különbözik a mozitól. Bár a fő karaktert, Ichabod Crane-t megtartották, de egy misztikus fordulatnak köszönhetően a mába teleportálták. Az első 3 évad után az alkotók újragondolták a leosztást, így a nemrég elkezdődött negyedik évad új főszereplőket és konfliktusokat hozott. A Sleepy Hollow ugyan elmarad némiképp a várakozásoktól, ám azt mindenképp a javára kell írni, hogy az Ichabod szerepére szerződtetett angol Tom Mison valódi telitalálat.
Hannibal
Thomas Harris emberevő sorozatgyilkosa, a zseniális Hannibal Lecter több moziban is felbukkant (Anthony Hopkins kiváló alakításában). Aztán a tévés fenegyerek, Bryan Fuller gondolt egyet, és tévére adaptálta Hannibal történetét a kezdetektől az elfogásáig, a címszerepre pedig leszerződtette Mads Mikkelsent (mellette olyanok főszerepelnek még, mint Hugh Dancy, Laurence Fishburne és Gillian Anderson). A hajmeresztő vizuális orgiát nyújtó sorozat nehéz falatnak bizonyult a nézők számára, rémálmokat okozott, és egy részüket el is borzasztotta, ennek ellenére 3 évadot még így is megért, 2015-ben zárult. A mozikból adaptált tévésorozatok egyik legjobbja.
És ezzel még nincs vége!
A horrorrajongók most éppen nagyon izgulnak, hogy vajon az Ördögűző igen jól sikerült tévés adaptációjának második évadát berendelik-e (a nézőszám alapján nem fogják). A Limitless-nek bár nem voltak rosszak a számai, és hiába volt nagyon szerethető és szórakoztató, mégse kértek belőle többet, mint egy évad. A Chris Tucker – Jackie Chan páros mozitrilógiájából is fejlesztettek sorozatot, de a Rush Hour erőltetett és szupergyenge lett, el is kaszálták hamar. Jason Statham agyatlan, adrenalinvezérelt Szállítójából pedig európai koprodukciós sorozat készült, amiben Osvárt Andrea volt az eyecandy, de a végeredmény sajnos még a mozifilmeket is alulmúlta. Két évad után, 2015 elején mondtak is neki egy hellót. Talán, mert ilyenek nem voltak benne:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.