Szépség

Egy éve indult hódító útjára a 100 réteg kihívás, mutatjuk a legerősebbeket

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.13 | 17:13

A hülyeségnek nincs határa, a száz lassan már kevés is.

Azt hittük, 2016-tal véget is ér a 100 réteg-kihívás, de nem hogy lecsengene ez a bizarr trend, úgy tűnik, az új irány az, hogy egyre bevállalósabb anyagokkal próbálkoznak a vloggerek. Visszatekintünk, mik pörögtek eddig, előre jósolni viszont nem merünk, az emberi fantázia kiszámíthatatlan: fogalmunk sincs, mi várható még, tippeket adni pedig végképp nem szeretnénk.

Minden ezzel a videóval indult, nagyjából egy éve,  ami – valljuk be – tényleg káprázatosan sikerült. A színes körömlakkokat nem kevesebb, mint száz rétegben felvivő Cristine vlogger attrakcióját eddig húszmillióan látták:

Tavaly nyáron aztán elszabadult a szépség-lavina, mely a mai napig is tartogat meglepetéseket. A felhőmaszkos Jeely még álmunkban is kísért; bár Josefin Lillakas már edzettnek számít, az alapozót háromjegyű rétegben való felkenése óta:

És a szempillás mutatványa is rengeteg türelemről tesz tanubizonyságot:

Volt, aki a százezredik Instagram-követőjét ünnepelte ilyen „arcpirító” módon. Az arcpakolásait rendszeresen posztoló koreai szépségblogger, Soko Glamot jegyző Charlotte Cho vállalta be ezt a tortúrát:

100 LAYERS OF SHEET MASKS 😱 #100layerschallenge #koreanbeauty ⠀ ⠀ Soko Glam hit 100k followers on Instagram!!! Co-founder @charlottejcho wanted to celebrate this occasion (in a true K-beauty fashion), by trying on 100 layers of sheet masks! ⠀ ⠀ [*UPDATE: Congrats to @jamie.eloise for winning our 100 sheet mask giveaway!!! Please DM us with your full name, address, phone number and email so we can send these sheet masks your way~] 100k FOLLOWERS GIVEAWAY: Want to win 100 SHEET MASKS from us? Enter by: ⠀ ⠀ 1️⃣ Following Soko Glam Instagram @sokoglam 2️⃣ Like this post ⠀ 3️⃣ Tag 2 friends you want to sheet mask with 💁⠀ ⠀ Contest ends 5/26/17 (contest is open WORLDWIDE)! Thank you guys so much for all the support throughout Soko Glam’s journey- we really couldn’t have done it without this amazing K-beauty community! 🤗#onlygoodskindaysahead ⠀ ⠀ (DISCLAIMER: We do NOT promote or recommend trying on 100 sheet masks at the same time! This video should not be recreated- it was done for fun :) To properly use a sheet mask, take one single sheet mask after cleansing and toning your skin, and apply for the duration your sheet mask instructions suggests. Pat remaining essence into skin until fully absorbed, and discard the sheet mask after use!) (UPDATE: We sincerely apologize if we offended anyone with our recent announcement for reaching 100k followers. It wasn't our intention to be wasteful with our products but purely to celebrate our exciting milestone with this one-time only 100 sheet mask challenge. As always, we appreciate all of your support in building our community!)

A post shared by The Best of Korean Beauty (@sokoglam) on

Hozzá képest nagypályás ItsYeBoy, az a férfi, aki száz réteg gyantával szőrteleníttette lábszárát. A videónak az Extrém fájdalom címet adta, talán nem véletlenül:

A százas rúzs elsütésére sem kellett sokáig várni:

De aki ezt is kevesli, az egy négyszázas verzióban is „gyönyörködhet”:

A keményebb arcok nem mérgező ragasztóval csinálnak maguknak rinocéroszbőrt – itt egyelőre maradt a százas nagyságrendű mérce:

Egy hazai hajlakk-próbálkozás is született:

A kozmetikai vonalon a fiúk némileg háttérbe szorulnak, de aki elég pihent, az mondjuk száz pólót is magára tud húzni:

A tétet lehet itt is emelni, legyen inkább kétszáz?

Aki száz bindit biggyeszt egymásra a homlokán, mint ez a bangladesi-amerikai bloggerlány, Nabela Noor, az lassan már tiszteletbeli unikornisnak is elmehet:

Szépen kérünk, véletlenül se csináld utánuk, vagy meg se próbálj valami hasonló, veszélyes kísérletet magadon végezni. Mi lenne velünk nélküled, Kedves Olvasónk? Ezer köszönet!

Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Youtube
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Neked ajánljuk
Celeb
Amal Clooney ismét várandós?
  • szerző:nuus
  • 2017. 09. 16.

Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...