Divat

2020 a Patkány éve, a nagy divatcégek így próbálják „eladni” az állatot

  • Szerző:Erzsi
  • 2020.01.23 | 10:48

A kínai holdújév egy nem túl cuki jószágot emel fel, aztán 11 évig jegeli is.

A Kínai Holdújév soron következő állata a Patkány, mely lényről a divatipar is megpróbál lehúzni egy bőrt. Ami – valljuk be – nem könnyű művelet, ugyanis hiába minden szép tűzijáték, a világ nagyobb része számára továbbra is visszataszító ez a rágcsáló.


A nyugati kultúrába a kínai zodiákus 12 állatát úgy szokás bevezetni, hogy az aktuális jószág képregény-változata megjelenik táskákon, pólókon és egyéb kiegészítőkön. Az utóbbi években könnyebb dolguk volt a designereknek: lévén, hogy a malac, a kutyus és a kakas lényegesen szimpatikusabb. A Moschino 2020-ban a Robert Armstrong-féle karikatúrát, Mickey Rat figuráját hozza.


A kínai származású vásárlók 150 milliárdot költöttek tavaly világszerte a szilveszterezésre, és ha az európai divatházak jót akarnak maguknak, akkor beszállnak a patkány-bizniszbe is. Igen – ez a jószág terjesztette annak idején a bubópestist, illetve a lelakottság és a megbízhatatlanság szinonímája is – hogyan lehet mégis beemelni a luxustermékek piacára?


A patkányt még Mao Ce-tung sem szenvedhette: a Népköztársaság bölcs vezetője ’58-ban hadat üzent a rágcsálónak, mely a legyek, szúnyogok és verebek sorsára jutott. Most viszont a Fekete Halál osztója olyan színben kellene, hogy feltűnjön, mint az okosság és az éles elme letéteményese. A Burberry megalkotta a bájos Ratberry-t, aki medál és sapka formájában is hordható.

 

View this post on Instagram

 

#burberry #ratberry #fashionblogger #styleblogger #hypebeast #yearoftherat #hypelife #heisenpop

A post shared by Heisenpop (@heisen_pop) on


A Brooks Brothers pedig egy egészen elegáns kabala-figurával jelentkezett:


A Fendi sem szeretne kimaradni a pénzesőből. Limitált példányszámú férfi pénztárcával rukkolt elő, mely 450-1290 dollár közt érhető el. Kicsit a Givenchy ’70-es évekbeli, absztrakt vonalaira emlékeztet ez a tervezés. De a Coach és a Chloé is előállt patkányos dizájnnal, a Rag & Bone pedig egy pizzát majszoló rágcsálóval támad.


Ez a Pizza Rat egyébként már 2015-ben is elég jól futott. A Marc Jacobs még messzebbre ment: élő patkánnyal rendelt be fotózást.


Ráadásul a luxusmárka összeállt a Miamiban székelő, Stray Rats nevű gördeszkás branddel. Sőt, a korai 2000-es években már egy Büdös Patkány nevű kollekciót is kihoztak, melyre most nosztalgiával gondolnak vissza.


Még annyi kiskapu kínálkozik, hogy az állatot leíró kínai kifejezésbe az egér is belefér. Erre csapott le a Gucci, mely divatház Mickey Mouse-szal próbálkozik, míg Minnie egérrel szerez piacot a Miu Miu. Eközben a new yorki Kate Spade és az olasz Etro is a Tom & Jerry cincogiját vállalta be.


2020-ban non-stop hordhatóak ezek a termékek, ám aztán 11 évig pihenni fognak? A kínai piac így sem a környezetkímélő módszereiről ismert, és a CNN szerint inkább a fenntarthatóságról kellene, hogy szóljon az idei év.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
Lenyűgöző képek a Marsról
  • szerző:nuus
  • 2020. 01. 28.