Pénzügy

Fontos hír érkezett a katás vállalkozóknak

  • Szerző:nuus
  • 2022.06.11 | 10:18

Ezt tedd, ha nem akarod visszafizetni a 219 ezer forintos támogatás összegét!

Egy 2021. júniusi kormányrendelet szerint 219 ezer forintos, egyszeri kompenzációs támogatás jár azoknak az alkalmazott nélküli önfoglalkoztatóknak, akik a koronavírus-járvány miatt jelentős bevételektől estek el. A pénzre vendéglátók, előadóművészek, sportegyesületekben tevékenykedők, utazásszervezők, szolisok, fodrászok, kozmetikusok, könyv-kiskereskedők és hasonló területen dolgozók tarthattak igényt, ha megfeleltek a feltételeknek.

Őszig több mint 80 ezren igényelték a támogatást,

aminek csak annyi feltétele volt, hogy a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet megszűntét követően még legalább két hónapig fenn kell tartani a támogatott vállalkozást. Nem szüntethették meg és nem is szüneteltethették, különben a kapott összeget – kamattal növelten – vissza kell fizetni. Most június elsején megszűnt az említett veszélyhelyzet, miközben a 2022. május 26-i Magyar Közlönyben szereplő jogszabály-módosítás értelmében

a két hónapos fenntartási kötelezettség egy hónapra rövidült.

A vállalkozás működését igazoló Beszámoló lapot 2022. július 1. és 8. között kell beküldeni az illetékes járási hivatal (Budapest esetében Kerületi Hivatal) foglalkoztatási osztályára elektronikusan, az ePapír szolgáltatás használatával. A Beszámoló lapot elméletileg az illetékes Foglalkoztatási Osztályok küldik el minden érintettnek az elektronikus tárhelyre, de

az NFSZ honlapjáról is letölthető.

Egy katás adószabályokra specializálódott weboldal a beküldés módját lépésről lépésre leírja, de érdemes más forrásokból is tájékozódni, nehogy a hibás beküldés miatt kelljen visszafizetni a támogatást.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Meghalt Tóth Éva
  • szerző:nuus
  • 2022. 08. 13.