Külföld

Amikor a popzene bosszút áll Donald Trumpon

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.19 | 13:46
  • trendindex: 14

Dalok, amiket Donald Trump gyűlölni fog - így jellemezte a Washington Post a 30 Days, 30 Songs elnevezésű zenei-politikai projektet. A választás napjáig napi egy dallal mennek neki az elnökjelöltnek.

Donald Trumpnak már több ismert zenésszel is meggyűlt a baja a kampánya során. Neil Young, Adele vagy Michael Stipe (R.E.M.) az engedély nélküli zenehasználat miatt a lehető legkeményebb szavakkal szóltak be neki, ami persze a furcsa frizurájú, nőalázásban és rasszizmusban elég konkrétakat villantó Trumpról úgy pattant le, mint mintha megrendelésre lenne ennyire faék egyszerű. Mert persze ő pont nem az a figura, aki ilyenkor magába száll és önvizsgálatot tart, hanem inkább megvonja a vállát, és keres egy másik népszerű popslágert a céljaihoz.

A 30 Days, 30 Songs persze nem a felmérgesített zenészek dühből építkező bosszúhadjárata, hiába a popzene a tiltakozás eszköze. A független projektet ugyanaz a kollektíva hívta életre, mint akik az előző választások idején a 90 Days, 90 Reasons-t is, amelyben művészek agitáltak Obama második ciklusának szükségszerű eljövetele mellett.

A 30 Days, 30 Songs-hoz csatlakozó előadók sorát a Death Cab for Cutie nyitotta meg a Million Dollar Loan című fülbemászó, lírai dalocskával, majd Aimee Mann következett, aztán Bhi Bhiman, s utána a többiek, Jim James a My Morning Jacket-ből, a Franz Ferdinand, Josh Ritter, Thao Nguyen, a Thao and the Get Down Stay Down gitáros-énekesnője, végül Matt Berninger (The National) és Brent Knopf (Ramona Falls) supergroupja, az EL VY. Egyelőre itt tartunk, s hogy ki jön még, azt egyelőre jótékony homály fedi, leszámítva az R.E.M.-et, akik már korábban csatlakoztak a kezdeményezéshez, és ami alapján biztosan várható tőlük egy Trump ellen protestáló dal.

Ami nagy előnye a 30 Days. 30 Songsnak, hogy mind a számok stílusát, mind a szövegeinek habitusát tekintve nagy a változatosság. Utóbbi az elmélázós-merengőstől kezdve a gúnyolódóson át egészen a dühösen beszólósig terjed, míg stílus tekintetében van itt alter rock, hiphop-funk, kísérleti pop, lágy elektronika és akusztikus szöszmötölés, vagyis az egyetlen kikötés a Trump-ellenesség lehetett és semmi más. A zenekarok és előadók röviden azt is elmesélik, hogyan születtek a dalok és mit üzennek, személyesebbé téve így a sztorit.

Hogy aztán mindennek milyen hatása lesz, vagy hogy egyáltalán lesz-e, ennek mérése nehéz dió, de úgyis a gesztus számít és a jó számok, amikből pedig még hátravan egy rakatnyi. A popzene ugyan még soha nem buktatott meg senkit, de azt minimum a Clash óta tudjuk, hogy szeret és szokott is politizálni, reagál a jelenre és képes a befolyásolásra, mert az egyszerű, de nagyszerű üzenetek, a frappáns szövegek – na és persze az adott előadó iránti rajongás – legalább olyan pontosan célba találó fegyver, mint a politikai marketing ügyesen megfogalmazott, ám általában roppant üres vagy minimum félrevezető jelszavai.

Címoldali kép: Kevin Winter/Getty Images


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá 1 hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Divat
Elérkezett a bokacsizmák ideje!
  • szerző:nuus
  • 2022. 11. 24.