Utazás

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 9. rész: Thaiföldön megtalálták a koronavírus ellenszerét?

Dumaguete városában, ahol az első Kínán kívüli haláleset történt, vizsgálják az esetleges fertőzöttséget. Thaifödön eközben óvatos derületással kommentálták annak a speciális gyógyszerkoktélnak a sikerességét, amely révén egy páciens vírusmentes lett.

Dumaguete Fülöp-szigetek déli részén, Negros Oriental körzet nagyobb városa. Ide tartott Vuhanból Hongkongon át az a kínai páros, amelynek férfi tagja meghalt, a nő pedig több embert megfertőzött a 120 ezres városban. Cresvelyn Rahiol Ausencillo, a dumagueti Aberrise Country Villa munkatársa azt mondta, a nő a helyi Manhattan szálló munkatársai közöl 5-6-an kaphatták el a fertőzést, és azok családtagjait is vizsgálják.

 

A fülöp-szigeteki egészségügyi hatóság felszólította mindazokat, akik január 21-n és 25-n együtt utaztak a kínai párral, hogy haladéktalanul jelentkezzenek a hozzájuk legközelebb lévő kórházban, kivizsgálásra.

Dumagete, nem éppen sok turistával
Dumagete, nem éppen sok turistával

Cresvelyn Rahiol Ausencillo azt is elmondta, hogy a városban minden arcmaszkot felvásároltak már, és eléggé idegesek az emberek.

Hozzá kell tenni, nem alaptalanul, hiszen a legtöbb turista Kínából érkezik oda.

A fülöp-szigeteki hatóságok ugyanakkor bejelentették, a történekre való tekintettél 14 napos karantént léptetnek életbe minden Kínából és Hongkongból érkező utas számára.

Thai csoda: megvan az ellenszer?

Thaiföldön ugyanekkor jelentős sikerként könyvelik el, hogy egy kínai nő, akit korábban koronavírussal diagnosztizáltak, sokkal jobban van, miután speciális gyógyszerkoktélt adtak be neki. “A 71 éves betegen 48 órával a koktél beadása után tesztet végeztek, és az eredmény: negatív” – közölte Kriengsak Attipornwanich orvos.

Az orvosok kombinálták az anti-influenza elleni oszeltamivir és a lopinavirt és a ritonavirt, a HIV kezelésére használt antivírusokat. Kriengsak Attipornwanich ugyanakkor hozzátette, még várják a megerősítő eredményeket. Az minden esetre pozitív, hogy 12 órával a koktél beadása után a nő már fel tudott ülni.

Thai egészségügyiek ellenőrzik a belépő turistákat, Foto: FarangFrank

A thai hatóságok igyekezete több okból is érhető. A kínai turisták elmaradása az idegenfogalmat a padlóra küldheti. Phuket szigetén a szervezett turistacsoportok elmaradáa miatt több száz utazási cég került bajba.

A thai idegenforgalmi és sport minisztérium közlése szerint 50 milliárd baht (500 milliárd forint) kiesést okozhat a gazdaságnak az, hogy Kínából nem érkeznek turisták.

“Helyi turisták is csak alig lézengenek” – mondta Parichart Chaengmanee, egy helyi kereskedő, aki sokakhoz hasonlóan reménykedik abban, hogy mielőbb gyógyírt találnak Kína és ezzel egyetemben a thaiok számára is.

Ha napi friss rövideket is szeretnél, kövess a twitteren, ha bírod a TikTokot, itt is megtalálsz, kövess be!

 

Ha kíváncsi vagy, a sorozatunk eddigi részeit itt találhatod:

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 1. rész: Miért utazzunk Délkelet-Ázsiába?

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 2. rész: Hot pot avagy miért (ne) menjünk Phu Quock szigetére, Vietnámba?

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 3. rész: ünnepvárás izzasztó harminc fokban Délkelet-Ázsiában

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 4. rész: Milyen alkalmazásokat érdemes letölteni, ha utazunk?

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 5. rész: a Mekong-delta és a börtönsziget Vietnám igazi arca

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 6. rész: fontosak e szokások, ha utazunk, avagy borbélyhoz menni jó

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 7. rész: Ho Si Minh-város, vagyis Saigon, avagy az őrület mekkája

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 8.: Van-e pánik Délkelet-Ázsiában a koronavírus miatt?

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló